Bihar hírei

2016.02.01. 10:45

Negyvenkét évig eszközként Isten kezében

Negyvenkét év szolgálatból huszonöt esztendeig Bihar község református egyházközségének élén állt Csernák Béla, aki az elmúlt vasárnap tartott ünnepi istentiszteleten köszönt ki gyülekezetéből, ám marad a település lakosa.

Negyvenkét év szolgálatból huszonöt esztendeig Bihar község református egyházközségének élén állt Csernák Béla, aki az elmúlt vasárnap tartott ünnepi istentiszteleten köszönt ki gyülekezetéből, ám marad a település lakosa.

Emlékezetes istentiszteletre hívtak vasárnap délelőtt a bihari református templom harangjai: nyugdíjba vonulása alkalmából búcsúzott gyülekezetétől Csernák Béla tiszteletes, ám az elválást enyhíti, hogy marad a község lakosa és ahogyan később Darabont Sándor gondnok mondta, továbbra is számítanak tanácsaira. Megteltek a nagy templom padsorai, az igehirdető pedig Kántor Csaba parajdi parókus lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese volt. Hogy miért ő, annak is megvan a maga története: 25 évvel ezelőtt a dési egyházmegyéből elkísérte a bihariba érkező kollégáját, most pedig Csernák Béla azzal kérte fel a szolgálatra, hogy "ha akkor idehoztál, most vigyél el". A meghívott bevallása szerint meglepődött a felkérésen, ám nem kellett sokáig gondolkodjon, mit is mondhatna, hiszen arra vagyunk hivatva, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük mindannyian, mert csak ez szolgálja épülésünket - ezt tette Csernák Béla is az elmúlt évtizedekben, bárhol szolgált is.

Méltó szavak

A megszólított vette át a szót az igehirdetés után, és (saját szavával élve) konferansziéként vezette a történéseket. Többször is a köszöneté volt a szó: a lelkész az együttlétet, a barátságot nevezte a legszebb dolognak abban a széthulló világban, melyben milliók indulnak el új hazát keresni. Mint fogalmazott, 65 évesen nem talál méltó szót arra, hogy barátai Erdélytől Hollandiáig ragaszkodnak hozzá, megtalálták a módját, hogy eljöjjenek e jeles napon. A tiszteletes felidézte, hogy 25 éve milyen lelkesedéssel, bizakodással álltak egy reménybeli új világ eljövetele elé. Az emlékezésből kijutott lapunknak is: beiktatásáról a korabeli Bihari Naplóban a később főszerkesztői beosztást is betöltött Szűcs László írta egyik első tudósítását. A lelkész akkor megígérte a zsurnalisztának, hogy nyugdíjazására is meghívja és íme, negyedszázad múltán újra kezet foghattak.A "szomszéd" biharpüspöki kórus szolgált időközben, melyben énekelt Pénzes Józsefné, aki a helyi presbitérium és nőszövetség nevében mondott köszönő szavakat.

Békességben, egyenességgel

Csernák Béla üdvözölte Nagy Gizella polgármestert, Szilágyi Zoltán alpolgármestert, Popovics Magdolna iskolaigazgatót, illetve Mikló Ferenc esperest, aki az úrasztala elé járulva a bihari egyházmegye lelkészi karának nevében köszönte meg a házigazdának az összességében 10 állomáson eltöltött 42 szolgálati évet. "Békességben és egyenességben jártál a seregek urának követeként, tetszett vagy sem ez másoknak, hiszen megbízatásodat a teremtő Istentől vetted", fogalmazott az esperes, aki hallható meghatódottsággal hangjában tette hozzá: nem él hiába az, aki végzi lélekmentő hivatását, eszközként Isten kezében. Az esperes szavait megerősítette az őt elkísérő szalontai egyházközség kórusa, majd Ida Eldering állt a hallgatóság elé. Felidézte, amikor először érkeztek meg a hollandiai Arnhem-Eldenből, majd a további látogatásokat, melyek mindkét félnek élményszámba mentek és testvér-gyülekezeti kapcsolathoz vezettek. Csernák Béla olyan ritka ember, aki akkor is mert határokat átlépni, amikor az még kivételes bátorságot igényelt, mondta a hollandiai hölgy, végig magyarul fogalmazva mondatait. A gyülekezet gondnoka, Darabont Sándor következett, aki a lelkésznek és feleségének, Ibolya asszonynak is köszönetét tolmácsolta, hozzáfűzve: továbbra is számítanak jótanácsaikra.

Áldás a gyülekezetre

Az istentisztelet zárásaként Csernék Béla úgynevezett kiköszönő beszédet olvasott fel, majd emléklappal és kézfogással köszönte meg a szolgálatát segítőknek, hogy mellette álltak. Közös fotó is készült, majd mi mással is zárhatta volna le az elmúlt 25 évet, mint a gyülekezet megáldásával. A templomból távozók az őket a kijáratnál váró lelkésztől egy-egy emlékkártyát vehettek át, hogy az eseményt őrizzék meg emlékezetükben.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!