A kivándorlók közel fele soha nem akar hazatérni

A kutatási jelentés kiemelte, hogy az életvitelszerűen külföldön élő, romániai születésű népesség száma közel 4 millió volt 2020-ban az általuk megfigyelt 25 fogadó országban, ami azt is jelenti, hogy a Romániában született 22,6 milliós népesség legkevesebb 18 százaléka élt külföldön 2020-ban. A Romániából kivándorlók öt legnagyobb célországa Olaszország, Németország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Magyarország. A kutatás célja feltérképezni az erdélyi magyarság elvándorlásának jellemzőit. Mivel online kutatásról van szó, az eredményeik nem reprezentatívak.
Az Erdélyen belüli magyar népesség megoszlásához képest a kivándorló válaszadók között a székelyföldiek és az észak-erdélyiek voltak felülképviselve. A kérdőívet kitöltők 48,4 százaléka Magyarországon élt a kérdezés időpontjában. A második legnagyobb számú kivándorló népesség Németországban élt (a válaszadók 16,3 százaléka), ezt követi az Egyesült Királyság (9,7 százalék), illetve az Ausztriában (3,7 százalék), Svájcban (3,5 százalék), az Amerikai Egyesült Államokban (2,7 százalék), Hollandiában (2,2 százalék) és Svédországban (2,0 százalék) tartózkodók képeztek jelentősebb csoportot a válaszadók körében. A válaszadók körében a migráció mértéke különböző időszakokban különböző erősségű volt. Mintegy 14 százalékuk 1990 előtt hagyta el Romániát. Ezt egy erőteljes migrációs hullám követte, a kutatásban résztvevők 23 százaléka 1990–1999 között emigrált, jellemzően a 90-es évek elején és végén, egyrészt rögtön a rendszerváltást követően, másrészt az 1997-es romániai gazdasági recesszió ismét emelkedést hozott a kivándorlók számában. A válaszadók további 23 százaléka 2000 és 2009 között hagyta el hosszabb időre vagy véglegesen Romániát, ezen az évtizeden belül az éves megoszlások viszonylag egyenletesek, a 2007-es EU-csatlakozás nem hozott újabb migrációs csúcspontot, a kivándorlást nagy valószínűséggel a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválság mérsékelte. Újabb növekedési hullám 2010-től kezdődött, válaszadóink 25 százaléka a 2010 és 2015 közötti öt évben hagyta el Romániát. 
A következő, 2016–2020-as periódusban ismét mérséklődni látszik a kivándorlás intenzitása. A 90-es években vagy korábban kivándorlók a férfiak, a valamivel alacsonyabban iskolázottak, a Közép-Erdélyből és a szórványrégiókból származók, a városiak, a jelenleg Magyarországon, Ausztriában vagy az észak-amerikai államokban élők között felülreprezentáltak. Az elmúlt évtizedben emigrálók aránya a nők, a székelyföldi és a falusi származásúak, a Németországban, az Egyesült Királyságban és általában a fejlett európai államokban tartózkodók között átlagon felüli. Az eredmények jól szemléltetik a migráció célországainak megváltozását is, amely fokozatosan áttevődött a magyarországi és részben amerikai, illetve ausztriai helyszínekről a nyugat-, közép- és észak-európai államok irányába.
A kivándorlás okait vizsgálva, azt kérték a válaszadóktól, hogy a három legfontosabb tényezőt jelöljék meg. A kérdőívet kitöltők mintegy 71 százaléka említett legalább egy gazdasági jellegű motivációt (magasabb életszínvonal, jobb munkalehetőség, jobb fizetés, a romániai gazdasági helyzet kilátástalansága, lakhatási problémák). A külföld második leggyakrabban említett vonzerejét a szakmai fejlődés, illetve a jobb (tovább) tanulási lehetőségek jelentik (35 százalék említette). Harmadik kivándorlási okként az itthoni politikai helyzetet jelölték meg a kutatás résztvevői (23 százalékuk), elsősorban a rendszerváltás előtt vagy közvetlenül a 90-es években emigrálók. A kisebbségi léttel összefüggő taszító tényezők, mint például a hátrányos megkülönböztetés vagy a román nyelvtudás alacsonynak vélt szintje is szerepet játszik a romániai magyarok emigrációjában, a válaszadók mintegy 15 százaléka nevezte meg ezt az okot.
Az aktívak 57 százaléka szellemi, míg 43 százaléka fizikai foglalkozásúnak tekinthető. A szellemi munkát végzők legnépesebb foglalkozási csoportjai a műszaki, informatikai és természettudományi foglalkozások (mérnökök, informatikai fejlesztők, kutatók), az irodai, ügyviteli foglalkozások (könyvelők, irodai asszisztensek, titkárnők, logisztikusok, raktárosok), oktatók, pedagógusok (tanárok, óvónők, egyetemi oktatók, nyelvtanárok, gyógypedagógusok), felsőfokú egészségügyi foglalkozások (szakorvosok, fogorvosok, családorvosok, gyógytornászok, orvosi asszisztensek és nővérek, gyógyszerészek), technikusok és műszaki foglalkozások (informatikusok, minőségellenőrök, üzemvezetők, laboratóriumi technikusok, műszaki szerelők), gazdálkodási jellegű foglalkozások (menedzserek, irodavezetők, gazdasági elemzők és tanácsadók). A fizikai munkát végzők körében a leggyakrabban említett foglalkozási csoportok a kereskedelmi és vendéglátóipari foglalkozások (bolti eladók, értékesítők, üzletvezetők, pénztárosok, illetve szakácsok, felszolgálók, bárosok), az egyszerű szolgáltatási, szállítási és hasonló foglalkozások (raktárosok, csomagolók, árufeltöltők, konyhai kisegítők, mosogatók, futárok), az építőipari foglalkozások (villanyszerelők, víz-, gáz- és fűtésszerelők, kőművesek, festő-mázolók, ácsok, asztalosok), a szolgáltatási foglalkozások (idősgondozók, gyermekfelvigyázók, gondnokok, fodrászok, kozmetikusok), a járművezetők és mobil gépek kezelői (kamionsofőrök, targoncavezetők, gépkocsivezetők, taxisofőrök, autóbuszvezetők, darukezelők), az egyszerű ipari, építőipari, mezőgazdasági foglalkozások (gyári munkások, segédmunkások, mezőgazdaságban dolgozó munkások).
A személyes jövedelemre vonatkozó kérdésre válaszolók relatív többsége bevallása szerint 1500 és 2000 euró közötti havi személyes jövedelemmel rendelkezik (17 százalék), és közel hasonlóan magas arányban mondták azt is, hogy 2000 és 3000 euró közötti a havi személyes nettó jövedelmük. Ennél többet viszonylag kevesen keresnek: a válaszadók 7 százaléka keres 3000–4000 euró között, illetve 8 százalékuk 4000 euró fölött. Az iskolai végzettségnek van a legmarkánsabb hatása a jövedelemre. A fogadó országok szerint is jelentősek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Svájcban a legkiemelkedőbbek a jövedelmek, ezt követően az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, majd az észak-európai országokban élők keresnek szignifikánsan átlag felett. Magyarországon tartózkodó válaszadóink jövedelemszintje a legalacsonyabb.
A kutatás külön kitért a külföldi integráció és ezzel párhuzamosan az otthonhoz (Romániához, Erdélyhez) való kötődés kérdéseire is. A válaszadók többsége, 60 százaléka rendelkezik a jelenleg lakóhelyéül szolgáló ország állampolgárságával, ez Magyarország esetében 98 százalék, a többi fogadó ország esetében összességében 24 százalék. A válaszadók többsége rendszeresen ápolja a kapcsolatot az otthoniakkal: a legalább havi szintű kapcsolatot tartók aránya a családtagok esetében 90 százalék, a barátok esetében 62 százalék, a távolabbi rokonok esetében pedig 44 százalék. A kérdőívet kitöltők relatív többsége (44 százaléka) naponta, további 28 százaléka pedig heti rendszerességgel követi az erdélyi, romániai híreket, érdeklődik az otthoni eseményekről. Ennek ellenére a válaszadók meglehetősen magas aránya (41 százalék) soha nem szándékozik visszaköltözni Romániába, és csupán 3-4 százaléka a kint élőknek tervezi, hogy a közeljövőben (egy éven belül) hazatér.