Románia

2022.05.03. 16:04

Bogdan Licu: Mindent megteszek, hogy méltó legyek az alkotmánybírói tisztséghez

Forrás: Agerpres

Agerpres

Bogdan Licu jelenlegi legfőbbügyész-helyettes keddi alkotmánybíróvá választása után kijelentette, nagy megtiszteltetést, ugyanakkor nagy felelősséget jelent ez számára, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy méltó legyen a tisztséghez. "Garantálom, hogy pártatlan leszek minden politikai párttal és minden emberrel szemben ebben az országban" - nyilatkozta Licu a parlamentben. Hozzátette, nem érzi magát "a titkosszolgálatok emberének", amint azt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői állították róla.

Azt is megemlítette, hogy nem áll szándékában az alkotmánybíróságot vezetni, de azt is kiemelte, hogy jó véleménnyel van saját magáról, "nem kell szégyenkeznie semmiért, amit eddig tett". "Természetesen mások véleménye is számít, és mindig figyelembe kell vennünk mások véleményét, és ha ez nem éppen kedvező, akkor mindent meg kell tennünk, hogy bebizonyítsuk, hogy tévedtek, vagy hogy egy adott pillanatban rosszul ítéltek meg bennünket. És ezt próbáltam én tenni" - fűzte hozzá. Licu beszélt még a '89-es forradalom dossziéjáról, hangsúlyozva, hogy neki volt bátorsága újranyitni a 2016-ban lezárt aktát, majd "a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy az ügyben szereplő emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenek".

Címkék#Bogdan Licu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában