Jogegyenlőség

2021.09.29. 16:24

Ombudsman: Alkotmányellenes lenne kötelezővé tenni a COVID-igazolványt az egészségügyben

Fotó: Shutterstock

A Nép Ügyvédje szerint alkotmányellenes módon tenné kötelezővé a kormány az uniós digitális Covid-igazolványt az egészségügyi dolgozók, illetve a beteg- és idősgondozási központok alkalmazottai számára a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején.

Az ombudsmani hivatal szerdán közölte, hogy egy alkotmányjogi panasz nyomán megvizsgálta azt a két közvitára bocsátott jogszabálytervezetet, amelyek hatályba lépésével azoknak az orvosoknak, nővéreknek, akik még nem olttatták be magukat vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, saját költségükön kell majd rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak.

Az egyik megvizsgált jogszabály a fenti előírásokat részletező törvénytervezet. A másik egy sürgősségirendelet-tervezet, amely összhangba hozza a veszélyhelyzetet szabályozó 2020/55-ös törvényt ezekkel az előírásokkal. Mindkét jogszabályt jövő héten fogadja el a kormány, az előbbit a parlamentnek is meg kell vitatnia.

Az ombudsmani hivatal a közleményében emlékeztet, hogy a törvénytervezet szerint 30 napra felfüggesztik, azt követően pedig felbontják a munkaszerződését azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik továbbra sem tesznek eleget az előírásoknak. A sürgősségirendelet-tervezet pedig kitiltja a beteg- és idősgondozási központok alkalmazottait a munkahelyükről, ha nem tudnak felmutatni Covid-igazolványt.

A Nép Ügyvédje szerint a két tervezetbe foglalt előírások jelenlegi formájukban korlátozzák az érintett alkalmazottak munkához és szociális védelemhez való jogát, sértik a jogegyenlőség elvét, és a jogszabályokkal okozott hátrányaik aránytalanok a kitűzött célokhoz képest.

Az ombudsmani hivatal arra is felhívja a figyelmet, hogy az alkotmány szerint a jogok és szabadságok kizárólag parlamentben elfogadott törvényekkel korlátozhatók, sürgősségi rendeletekkel nem.

Az intézmény értékelése szerint a tervezett előírások ellen szól többek között az, hogy a PCR-tesztek és az antigén gyorstesztek a lakosság vásárlóerejéhez képest igen drágák, az idősgondozási központok és az egészségügyi intézmények pedig személyzethiánnyal küzdenek.

A Nép Ügyvédje végezetül felhívja a figyelmet arra, hogy a két jogszabály megszegi az alkotmánynak a munkához és a szociális védelemhez való jogról, a jövedelemszint szerinti diszkrimináció tilalmáról, illetve a beteg- és idősgondozási központok lakóinak jogairól szóló cikkelyeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában