Csoda helyett

Ballai Attila

Olvasom, hallom, hogy férfijégkorong-válogatottunk világbajnok lett. Minden tiszteletem mellett hadd korrigáljak: az úgynevezett divízió 1/A-tornát nyerte meg az elmúlt héten Bolzanóban, ezzel feljutott a „nagy”, az „igazi” vb-re. Amelyen természetesen nem is álmodhat aranyéremről, célja, vágya a bennmaradás lehet.

A fiúk nem akármilyen mélységből kapaszkodtak fel az első helyre, a házigazda olaszok, majd a zárómérkőzésen a szlovének heroikus legyőzésével – de azt se feledjük, hogy e mélységbe nem kis mértékben éppen ők, illetve a sportág döntéshozói taszították bele csapatunkat! A románoktól – pontosabban a székelyektől – elszenvedett vereséggel, a kilátástalan játékkal, azzal, hogy a meccset követően egyik kulcsemberünk a televízió nyilvánossága előtt bohócnak titulálta Don MacAdam szövetségi kapitányt, aki valóban egy csendesen szemlélődő, mintegy véletlenül a csapathoz csapódó, réveteg bácsinak tűnt.

Mindeme terhet részben ledobva, részben cipelve, de így is, úgy is elviselve, 

méltánylandó bravúr az elsőség és a feljutás. 

Amit ezúttal visszajutásnak is nevezhetünk, hiszen nemzeti együttesünk egy esztendei kihagyással csatlakozik máris az elithez. Korábban háromszor harcolta ki ezt a tagságot, 2008-ban, 2015-ben és 2022-ben, azaz hétévente, most azonban a tavalyi kiesés után egyből sikerült visszakapaszkodni. A feladat innentől, mint fentebb említettük, adott: bent kellene maradni.

A magyar jégkorong jelen állapotában és a nemzetközi konkurencia ismeretében ehhez nem szükséges csoda, „csupán” kiváló teljesítmény, egyéni tündöklések mellett tökéletes közös harci szellem. Ezzel már egyenrangú ellenfelei lehetünk az ugyancsak a kiesés ellen hajtó riválisoknak.

A hazai hoki ugyanis nagykorúvá vált. Nem mindennapi emelkedési pálya eredményeként. Kereken három évtizede, 1994-ben még a C csoportban, azaz a harmadik vonalban is csak az utolsó szalmaszálat elkapva ragadtunk meg. A bolgárok legyőzése kellett ehhez a felvidéki, szlovákiai Iglón, és a győztesnek kijáró himnusz után Szeles Dezső szövetségi kapitány fanyar öniróniával jegyezte meg: „Nagyon szép és hosszú volt a Himnuszunk. Bár ilyen hosszú lenne a jeges idényünk is!”

Nos, azóta sokkal hosszabb lett. Nemcsak nemzeti fohászunknál, hanem a legkimerítőbb Wagner-operánál is. Arról nem is beszélve, hogy jövőre nem a szövetségi kapitánnyal is küzdve, hanem vele, MacAdam utódjával együtt lehet és kell célba érni.