COVID-19

2020.12.03. 16:57

Frissítve/A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta az oltási stratégiát

Elfogadta az oltási stratégiát a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) – közölte csütörtökön Klaus Iohannis.

Frissítés:

Az egészségügyi alkalmazottak körében 'nagyon magas azok aránya', akik be akarják oltatni magukat az új koronavírus ellen – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államelnök.

„Nagyon fontos tudni, hogy a jelenleg engedélyeztetés alatt álló vakcinák biztonságosak, hatékonyak, megfelelnek a legmagasabb európai standardoknak. Az oltási kampánnyal foglalkozó csapat szerint (...) az egészségügyben dolgozók több mint 80%-a be akarja oltatni magát. Ez nagyon jó, és ha a dolgok a tervek szerint haladnak, lehetséges, hogy nyárig be is fejezzük az első oltási kampányt” – mondta Iohannis, miután meglátogatta a fővárosi Romexpónál kialakított oltási központot.

Mivel több millió személyt kell majd beoltani néhány hónap alatt, szükség lesz a Romexpónál kialakított központhoz hasonló komplexumok megnyitására – magyarázta az államfő.

„Így fognak kinézni az oltási központok, mint ez: lesz egy fogadó zóna, egy elkülönített rész, ahol az orvosok beszélnek a jelentkezőkkel, utána az oltási zóna és végül egy kijelölt terület, ahol a már beoltott személyeknek várakozniuk kell egy bizonyos ideig” – mondta Iohannis.

Hozzátette, a koronavírus elleni oltóanyagot két szakaszban juttatják be az emberi szervezetbe, tehát mindenkinek kétszer kell megkapnia a vakcinát, szükség lesz egy pontosan vezetett nyilvántartásra elektronikus formában.

„Alig várom már, hogy a vakcina megérkezzen, elkezdhessük és befejezhessük az oltási kampányt, hogy azután nekifoghassunk az újjáépítésnek, újraindítsuk a gazdaságot és visszatérjünk a normális kerékvágásba” – nyomatékosította Iohannis.


„A CSAT rendkívüli ülésén jóváhagyták az új koronavírus elleni oltási stratégiát” – mondta az államfő, miután meglátogatta a fővárosi Romexpónál kialakított oltási központot.

Iohannis azt is elmondta, nagy a valószínűsége annak, hogy Románia már jövő év elején megkapja az első adag vakcinát, amely körülbelül egymillió dózist fog tartalmazni.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában