áruforgalom

2020.11.08. 17:21

A mezőgadasági termelők továbbra is értékesíthetik termékeiket a piacokon

A mezőgazdasági termelők továbbra is értékesíthetik terményeiket a piacokon – írja egy vasárnapi Facebook-bejegyzésben Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.

Forrás: Alexandru Nițescu

A tárcavezető rámutatott, a Kolozs megyei prefektusi hivatal találkozót szervezett vasárnap az élelmiszerpiacokat működtető települések polgármestereivel, és megoldásokat találtak arra, hogy a piacok tovább működjenek, a helyi termelőknek legyen ahol értékesíteniük terményeiket.

Oros azt mondta, azokat a zárt terű piacokat, amelyeknek az oldalfalai eltávolíthatóak, átalakítják nyitott piacokká, ahol pedig erre nincs lehetőség, kiköltözetik az asztalokat szabadtérre. Más helyeken mozgó piacokat alakítanak ki a helyi termelők számára.

„A nap folyamán mindegyik közigazgatási egységnek közölnie kell, hogy melyik megoldást választotta. Bármelyik lehetőség mellett is döntenek, az illetékes állami intézmények képviselői naponta monitorozni fogják ezeket, hogy minél kisebb legyen a polgárok megfertőződésének kockázata” – tette hozzá a miniszter.

Hétfőtől a koronavírus terjedését fékezni hivatott újabb korlátozó intézkedések lépnek életbe Romániában. Az egyik intézkedés értelmében országos szinten bezárják a zárt terű piacokat.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában