Károkat okoz a hideg a mezőgazdaságban

Van, ahol hó takarta be a vetést
Van, ahol hó takarta be a vetést
Biztosan lesznek károk a mezőgazdaságban, a mérték attól függ, mennyi ideig tart a szokatlanul hideg idő, nyilatkozta lapunknak Antal János mérnök.

Napok óta szokatlanul hideg van, egyes helyeken havazik, amit a mezőgazdászok is aggódva néznek – egyebet egyelőre nem is nagyon tehetnek. Az időjárás mezőgazdaságra gyakorolt hatásáról Antal János, a megyei Mezőgazdasági Igazgatóság érmelléki tanácsadója lapunknak elmondta: a veszély abban áll, hogy a hideg erőteljes és hosszas. Hogy mi lesz ennek az eredménye? Minden a környezettől és a genetikától függ. Például ahhoz, hogy a kukorica magja éljen és “dolgozzon”,  +10 °C szükségeltetik a talajban, ugyanez a szójánál +8 °C, a napraforgónál +6 °C. Mindez fajtától függően, ám ezeknél az értékeknél kisebb most a talajhőmérséklet, vagyis igen fontos lenne, hogy ne legyen tartós a hideg. Fontos tényező az is, hogy milyen stádiumban van a vetés, mikor került földbe a mag. Számolni kell azzal, hogy lesz, ami ki sem kel, de mindez persze nem számtan, hanem biológia, fejtette ki Antal János.

Hideg esővíz

A fentiek természetesen a tavaszi vetésekre vonatkoznak, hiszen az őszi vetés már túl van a télen, azokkal nincs gond, bajt csak az okozhat, ha a víz (eső vagy olvadó hó) megáll a vetésen (erről már írtunk korábban). A szőlőre és a gyümölcsfákra az jelenti a veszélyt, hogy a hideg esővíz, végigfolyva a virágaikon, sterilitást okoz. Ebben az esetben is fontos, hogy a virágzás milyen stádiumát “fogta ki” a hideg. Ahogyan régen is, manapság is az egyetlen lehetséges védekezési forma a füstölés. Összegezve: az lenne a lényeg, hogy a hideg rövid ideig tartson, mert akkor kevesebb lesz a veszteség, ám hogy lesz veszteség, az biztos.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter