2010.10.27 14:30; Frissítve: 2010.10.27 14:30


Nagykárolyban a Yesterdays

Nagykárolyban a Yesterdays
Szatmár megye – Egy Nagykárolyból elszármazott zenész kezdeményezésére létrejött progresszív rock együttes tart lemezbemutató koncertet november hetedikén, a Szent László Közösségi Házban.

A nemzetközi szinten is elismert Yesterdays zenekar októberben indította új lemezének promoválását célzó nemzetközi turnéját. Ennek keretén belül a formáció tagjai november hetedikén este 20 órakor először mutatkoznak be a nagykárolyi közönség előtt a Szent László Közösségi Ház dísztermében. Az együttes ezt megelőzően a hollandiai Utrechtben lépett színpadra a helyi Flamborough Head nevű zenekar társaságában, így a nagykárolyi koncert a turné második állomásaként szerepel a koncertprogramban.
Az együttes Bogáti-Bokor Ákos Nagykárolyból elszármazott zenész-gitáros kezdeményezésére kelt életre 2000-ben és számos tagcsere után alakult ki a jelenlegi csapat, amelynek 2006 óta Enyedi Zsolt billentyűs személyében még egy nagykárolyi zenész is tagja. Az együttes 2004-ben aratta első sikerét, ugyanis megnyerte a Félsziget fesztivál Talentum tehetségkutató versenyét. Attól kezdve a zenekar karrierje csak felfelé ívelt. 2007-ben a progresszív rockzenei mozgalom egyik legnevesebb együttesének, a Yes-nek az egykori első gitárosával, Peter Banks-szel játszottak együtt, majd ugyanabban az évben az Isteni színjáték című zenei költeményüket Jonas Reingold-dal, a svéd Flower Kings együttes basszusgitárosával közösen vették fel. Közben felléptek a híres-neves budapesti A38-as hajón, elnyerték a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíját, majd a franciaországi MUSEA lemezkiadó szerződéssel kereste meg a zenekart, és újra kiadta a 2006-ban megjelent Holdfénykert című lemezt. A zenekar érdemeit bizonyítja a számos nemzetközi zenei projektben való részvétel, s hogy több neves zenekritikus is elismerõen nyilatkozott a csapat kvalitásairól.
A zenekar stílusát nehéz lenne pontosan meghatározni, de annyi elmondható, hogy alkotásain leginkább a ’60–’70-es évek progresszív együtteseinek (Yes, Gentle Giant, ELP) hatása érezhetõ. „Szeretnénk igazán haladó zenét játszani, olyat, ami csemege fülnek és léleknek, ami elgondolkodtat és kikapcsolás helyett inkább bekapcsol egy hangulat- illetve gondolatvilágba” – olvasható a zenekar honlapján (www.yesterdays.hu).
Enyedi Zsolt billentyűs elmondása szerint viszont a hamarosan megjelenő új lemezen hallható szerzemények jóval konkrétabbak, színesebbek, könnyebben befogadhatóak lesznek. A lemezfelvételeken több neves magyarországi, illetve külföldi zenész is közreműködött, akik közül Zsolt két magyarországi „nagyágyút” nevezett meg. Ezek szerint Borlai Gergő, a már nagykárolyban is fellépett K.L.B. Trió dobosa, illetve Mohai Tamás, a Faxni gitárosa is játszik az új lemezen, melynek hangzása egy neves egyesült államokbeli stúdióban csiszolódik véglegesre.
 

A zenekar tagjai: Bogáti-Bokor Ákos (elektromos, akusztikus és steel gitárok, gitárszintetizátor, zongora, mellotron, ének), Csergő Domokos (dobok, ütőhangszerek), Enyedi Zsolt (zongora, orgona, mellotron, szintetizátorok), Horváth Linda (ének), Kecskeméti Gábor (fuvola) és Kolumbán Zoltán (basszusgitár).


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Music
Egyre gazdagabb a Tuborg Green Fest Félsziget programja
Már szinte teljesen végleges a Tuborg Green Fest Félsziget zenei programja, és számos kulturális eseményt és [...] tovább »
Prince kifutót kap
Az idei évtől szebb és nagyobb Nagyszínpad veszi hátára a nemzetközi sztárokat. A megújult helyszínhez, Prince [...] tovább »
Szüret a Szigeten
A Sziget szervezői idén újra a fesztivál közepére varázsolják a magyar vidéket és annak hagyományait, [...] tovább »
Rammstein-koncert novemberben Budapesten
Újra Magyarországon ad koncertet a Rammstein: a hard rockot és az indusztriális metált az elektronikával [...] tovább »
Készpénzmentes övezet a Szigeten!
A Sziget Szervezőiroda nyári fesztiváljain a hivatalos fizetőeszköz - az idei évtől - a Fesztiválkártya. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés