Monumentális film mutatja be a forradalom egy napját

János Piroska

– Mennyire ragaszkodik a film a történelmi hűséghez, illetve mennyire rugaszkodik el tőle?
– A Most vagy soha! filmnek az volt a célja, hogy egy romantikus történelmi kalandfilm – s a kalandfilm jellege nagyon nagy hangsúlyt kap – keretében közel vigyük a mai mozinézőkhöz, nagyközönséghez ennek a napnak a szent őrületét, azt, ahogy egy maroknyi ifjú, élén Petőfi Sándorral végrehajt egy nap alatt egy ekkora történelmi tettet. Maga mögé állítja a korabeli Pest lakosságának felét. Gondoljunk bele, ötvenezren laktak akkor a városban és a leírások szerint 15–20 ezer ember a nyomába eredt Petőfinek. Annak érdekében, hogy ez a nap valóban átélhető legyen és a közönséget magával ragadja ez a nem mindennapi történet, megengedtek maguknak az írók – Rákay Philip, Szente Vajk, illetve Kiss-Szabó Márk, előbbi kettő kreatív producer is – bizonyos szabadságfokot, ami nem olyan nagy eltérés a valóságtól. Ebben az időszakban formálódott a császári titkosrendőrség, ez egy dokumentált tény. Ekkor két besúgó a Pilvax-kávéházból jelentett Petőfiékről és innen már csak egy lépés választott el minket Farkasch, a titkosrendőr karakterétől, aki aktívan próbálja megakadályozni a forradalmárokat ezen a napon.

– Történelmi kalandfilmről beszélünk, de ugyanúgy van benne romantika és humor is. Mennyire fér meg egymás mellett mindez?
– Az eddigi visszajelzések alapján nagyon is megférnek egymás mellett, a nézők örömmel ülnek fel velünk erre a hullámvasútra, hiszen ez a film egy nagyon sűrű, intenzív élmény. Ez a baráti társaság, amelyik ugyanúgy bulizik, szeret, civakodik, mint ahogy a mai fiatalok teszik, egy nap alatt kiforgatja a négy sarkából a világot. Mint az életben, minden benne van: szerelem, barátság, benne vannak a veszélyek, hiszen nagyon komoly tétekkel zajlik ez a nap. Mint egy igazi romantikus kalandfilmben – ha jól csináltuk a dolgunkat, és nagyon reméljük, hogy minél többen meg tudnak majd erről győződni a mozikban – a nézők velünk sírnak, nevetnek.

– Volt-e már hasonló rendezése?
– Én zsánerfilmes rendező vagyok, a „rendezői specialitásom” az a nagyközönségnek szóló műfaji film. Ilyen értelemben, akár A mi kis falunk rendezői székéből, vagy a Pesti balhé vagy más korábbi munkáim rendezői székéből, mindig azt a küldetést vállaltam, hogy egy történetet a lehető legszélesebb közönségnek a lehető leghatásosabban, legizgalmasabban próbáljam elmesélni. Nyilván ezt mindig csak a közönség tudja visszaigazolni, mennyire sikerült.

– Az alkotás 24 óra történéseit mutatja be, de tudjuk, Magyarország egyik legmeghatározóbb történelmi eseménye ennél jóval több ideig tartott. Hogyan lehet 145 percbe belesűríteni egy ilyen nap eseményeit?
– Maga a film valóban 24 óra eseményét öleli fel, hiszen március 14-én futott be a hajóval a hír, hogy Bécsben kitört a forradalom, ahol a diákokba bele is lövetett a karhatalom, tehát tényleg nem egy tét nélküli meccsnek vágtak neki a márciusi ifjak, és 24 órával később kiszabadították Táncsicsot, az egész vállalás sikerrel zárult. Ilyen szempontból nem kellett eltérnünk a valós eseményektől, viszont sűrítéshez kellett folyamodnunk. Valóban, a forradalom és szabadságharc egy hosszabb időszakot ölelt át és nekünk ennek az egy napnak az eseményeibe kellett belesűrítenünk sok mindent. Ezt nem a cselekmények szintjén kell elképzelni, hanem az egész korszak szellemiségét kellett elcsípnünk. Például Szendrey Júliát, aki pont ezen a napon nem volt aktív, viszont a kor felvilágosult nőalakjaként kifejezetten aktív forradalmár volt amellett, hogy író, költő, műfordítóként tevékenykedett, ezen a napon aktív szereplővé tettük. Azt szerettük volna, hogy ha az ő karaktere harmóniában lenne azzal, ahogy ő egyébként élt és alkotott ebben az időszakban.

– Petőfi a magyar kultúra egy olyan alakja, akit mindenki ismer: iskolában tanítják, verseit szavalják, legendák születtek róla. Miként lehet egy ilyen történelmi figurát a filmvásznon megjeleníteni?
– Óriási felelősséget éreztünk eziránt a téma iránt és ez nemcsak a Petőfi alakja vagy a közismerten magas költségvetés miatt volt. Ha van fontos magyar történet, ami filmre kívánkozik, akkor az Petőfi és március 15. története. Egy nagyon komoly hiánypótló vállalkozás, hogy ez a film létrejöhetett és ezért nem győzünk eléggé hálásak lenni. Azt is hozzá kell tenni viszont, hogy nem fojthatja meg az embert ez a felelősség. Mi egy olyan Petőfi-képet szerettünk volna megmutatni, akivel a mai kor embere is tud azonosulni. Ez nem egy Petőfi-film, bár a köznyelvben így emlegetik, illetve csak részben Petőfi-film, hiszen a költő életének egyik legfontosabb napja volt ez. Az alkotás nem Petőfi költészetéről szól, hanem kifejezetten ennek a napnak az eseményeiről.

– Miért esett a választás épp Berettyán Nándorra?
– Sok-sok hónapos casting eredménye, hogy Nándor lett a főszereplőnk. A koronavírusjárvány alatt videófelvételekkel kezdődött el a szereplőválogatás, ezek alapján talán megnéztünk mindenkit, aki Magyarországon korban stimmel és egy kicsit is hasonlíthat Petőfire. Amikor elmúlt a járvány, elkezdtük a személyes szereplőválogatást is és számos Sándor és Júlia kombinációt vizsgáltunk meg, illetve ugyanígy jártunk el a márciusi ifjak, Jókai és más karakterek kapcsán is. Ennek a sokhónapos folyamatnak lett az eredménye az a szereplőválogatás, amit most láthat a néző.

– Melyek voltak a forgatás legnagyobb kihívásai? Miként oldották meg, hogy a helyszínek korhűek legyenek?
– Nem azért építettünk egy ekkora monumentális díszletet, mert megalománok lennénk. Ez a korszak Budapesten nyom nélkül elmúlt. Ezek az épületek, egy-egy kivételtől eltekintve, már nem léteznek. A filmben megjelenő miliő még a középkori Budapestnek az újkori lenyomata, amit a milleniumi építkezések során leromboltak, átalakítottak. Ezért elkezdtük járni Magyarországot, olyan városokat kerestünk, ahol hasonló utcák, épületek lelhetőek fel. Ám mire egy utcára elhelyeztük volna azt a hat-nyolc toronydarut, ami biztosította volna az egységes, borús időjárást 100 napon keresztül, és ami az esőztetést, világítást és egyéb filmes megoldásokat biztosította volna, könnyen abba a szituációba kerültünk, hogy összesen két kameraállás és három négyzetméter állt volna rendelkezésre, ahol a színészek elfértek volna. Nagyon hamar világossá vált, hogy díszletként kell megépítenünk a főbb helyszíneket. Ebből egy olyan univerzális díszlet született meg, ami nemcsak a mi filmünk színeit szolgálta, hanem tartósíthattuk az utókor számára, így ezt évtizedeken keresztül fogja használni a magyar filmipar, nemcsak magyar, hanem nemzetközi célokra is. Az egyik legnagyobb hollywoodi stúdió, a Disney most hónapokra kibérelte ezt a díszletet, ugyanezen korszak Bécsét fogja alakítani benne.

– Bár még csak előzeteseket láthattunk, egy érzelmileg telített alkotásnak tűnik. Mire számíthat a mozinéző?
– Az előzetesek alapján mindig azt szokták mondani a filmekről, hogy abban mindig benne van az alkotás legjava és már nem is érdemes megnézni a filmet. Ez a mi filmünkre maximálisan nem igaz, egyrészt, mivel az előzetes a filmnek csak egy meghatározott szakaszából dolgozik, másrészt tényleg ennyire mozgalmas. Ez egy nagyon sűrű szövet, nagyon intenzív élmény, hullámvasút, ami odaszegezi a nézőt az ülésébe és nem engedi el két órán keresztül. Ezt a visszajelzések alapján mondom, nem hazabeszélve. Hogy mennyire fogják szeretni, azt mondja meg a néző a pénztáraknál. Akiknek eddig mutattuk, azok egy elég intenzív és szórakoztató élményt szoktak emlegetni, aminek én szívemből örülök.