Ajánló

2024.02.27. 16:20

Programok a polgári védelem napja alkalmából

Fotó: Alexandru Nițescu

Romániában minden évben február 28-án ünneplik a polgári védelem napját, arra emlékezve, hogy ezen a napon, 1933-ban született meg az a királyi dekrétum, mely törvényileg megerősítette az első polgári védelmi struktúrák létrejöttét. Ezen jeles nap megünnepléséért a Bihar Megyei Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) február 26. és március 4. között megrendezi a polgári védelem hetét. Ezen a héten a katasztrófavédelem munkatársai több tájékoztató jellegű tevékenységet és programot szerveznek a lakosságnak és az iskolásoknak is. Az akciók során tájékoztatják a lakosságot a polgári védelem szerepéről, a megyében lehetséges katasztrófahelyzetekről, valamint arról is, mit kell ilyen esetekben tenni.
A diákok, egyes közintézmények alkalmazottai és a pedagógusok részt vehetnek majd vészhelyzetekre felkészítő és elsősegélynyújtási képzéseken, valamint azt is megtudhatják, hogyan lehet megelőzni az egyes vészhelyzeteket. Továbbá február 26. és március 4. között a tűzoltók információs pontokat állítanak fel a bevásárlóközpontokban és piacokon Nagyváradon, Élesden, Nagyszalontán, Margittán és Belényesben.
Február 28-án 10–14 óra között ismét nyílt napot tartanak a Bihar megyei katasztrófavédelem 11 alegységénél Nagyváradon (Kert/Avram Iancu utcai alegységnél), Szalontán, Margittán, Belényesben, Élesden, Vaskohszikláson, Érmihályfalván, Székelyhídon, Püspökfürdő, Tenkén és Szalárdon. A katasztrófavédelem járművein és felszerelésein kívül bemutatókat is meg lehet majd tekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában