Versvándor járt a nagyváradi iskolákban

János Piroska

„Hallgatni Arany, beszélni Petőfi” – fogalmazta meg frappánsan egykor Karinthy Frigyes. Ezt a két, látszólag homlokegyenest ellentmondó világot, illetve a két költőóriás közötti barátság történetét tárta a váradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjai elé Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó, aki kilenc éve járja a Kárpát-medencét irodalmi és történelmi előadásaival. Bár saját megfogalmazása szerint Kunszentmiklóson lakik, a Kárpát-medencében él, az utóbbi években ugyanis a régió több mint 700 településén járt, Felvidéktől Horvátországig, és természetesen Erdélyben is. Nagyváradon legutóbb pár évvel ezelőtt József Attilát és Arany Jánost bemutató előadásaival volt. A hét elején ismét a Körös-parti városba érkezett, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola, az Eminescu Főgimnázium, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium mellett az Ady Endre Elméleti Líceum diákjainak beszélt Arany és Petőfi rendkívüli barátságáról. Petőfi versei mellett idézett a két költő közötti levelezésből, szó volt arról, hogy Petőfiről Erdély több településen mind a mai napig él valamilyen legenda, előadása ugyanakkor több volt egy irodalomtörténeti ismeretterjesztésnél. A testnevelő tanár ugyanis a léleknevelést is fontosnak tartja, elmondása szerint a művészet a lélek erősítője, általa könnyebben lehet megküzdeni az életben felbukkanó akadályokkal. Aki pedig szépirodalmat olvas, az gondolkodik, a gondolkodó embert pedig nem lehet megvezetni – mutatott rá.

A nagyváradi iskolákat követően a tömegközlekedési eszközökkel utazó versvándornak Érdmindszentre, majd Szatmárnémetibe és Nagykárolyba vezetett az útja. Tóth Péter Lóránt misszióként is tekint a versvándorságra, elmondása szerint mindig is szerette volna beutazni a Kárpát-medencét, de nem egyszerű turistaként, hanem úgy, hogy adjon is valamit. Előadásai – melyet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tart – nemcsak a múltról szólnak, hanem a jelenről is, igyekszik hús-vér emberekként bemutatni a költőket, hogy a közönség az előadás végén úgy érezhesse, mintha közülük állt volna fel Petőfi vagy Arany – fogalmazott. „A történetmesélések otthon már kikopnak, rohan a világ, rohannak a szülők. Nincs olyan mesélés, ami régen ebédnél vagy vacsoránál volt, amikor egy-egy példaképről beszélt a családfő, vagy elmesélt egy olyan tanmesét az öregapó, ami a gyerek épülésére szolgált. Ezek ilyen történetek, szépirodalommal kiegészítve” – jegyezte meg.