Istentisztelet

2023.11.13. 17:19

Krasznaiak szolgáltak a nagyvárad-olaszi református templomban

A nagyvárad-olaszi református templomban folytatódott az Istentisztelet kicsit másképp-sorozat, melynek keretében november 12-én, vasárnap délután Vékony Roland-Ádám, krasznai lelkipásztor hirdette az igét, illetve a RendítŐ Band dicsőítő csapat vezette a jelenlevőket az éneklésben.

Ciucur Losonczi Antonius

Dénes István-Lukács püspökhelyettes, váradolaszi lelkész köszöntötte az érdeklődőket, azt kérve: testvérként legyenek együtt az Úrban, hogy így tudják megélni keresztyén közösségüket, a hozzá való tartozásukat.

Igei szolgálatában Vékony Roland-Ádám, az egyik krasznai gyülekezet lelkésze József és testvérei történetéből emelt ki néhány szerinte fontos mozzanatot, arra buzdítva a jelenlevőket hasonlítsák össze, milyen volt József a történet elején és mivé lett, vagyis hogyan formálta a jellemét és a személyiségét az Isten, majd vegyék észre a kettő közti különbséget. Arra is felhívta a figyelmet, hogy József tulajdonképpen egy nagy családnak a része, mely valamikor Ábrahámmal és a többi ősatyával kezdődött, azonban a Szentírás egy adott ponton József formálásának a bemutatásával egy hosszabb kitérőt tesz. A lelkipásztor szerint ugyanakkor hibát követünk el, ha a történetben csak a testvérek gonoszságát vagy József büszkeségét vesszük észre.

 

Azt látjuk, hogy a suhanc, alig 17 éves József életében meghatározó volt Jákob, az apa szerepe, aki valójában nem tudta kezelni a helyzetet, hiszen kivételezett vele annak betudhatóan, hogy már idős volt, amikor megszületett József, és a feleségei közül az ő édesanyját, Ráhelt szerette a legjobban. Nem tudott tehát az érzéseivel jól sáfárkodni, és ebben az értelemben bűnös és gyenge volt. A mi szüleinkkel is előfordulhat ilyen, és ezt a helyzetet akkor tudjuk a legjobban kezelni, ha először szembesítjük őket ezzel, hogy aztán meg tudjunk bocsájtani nekik – tanácsolta Vékony Roland-Ádám.

Később, amikor Józsefnek a sorsa jobbra fordult, mintha élvezte volt a szituációt, szinte „beállt abba”, hogy Isten őt választotta ki. Mi is elvagyunk halmozva Isten ajándékaival, sok áldást kapunk tőle, és ezért abba a hibába eshetünk, hogy gőgösek leszünk és felvágunk ezzel – figyelmeztetett a lelkész. Azt is észrevehetjük, hogy a testvérek rivalizáltak egymással, sőt, mint a történetben mindenki a másikhoz képest értelmezte volna önmagát, és nem Isten volt a középpontban; ebbe az identitáscsapdába mi is beleeshetünk. Amikor pedig vezető pozícióba került Józsefnek megnyilvánult a tehetsége, és Potifárné szexuális ajánlatával megkísértette őt, ő erre a Lélektől vezérelt választ adott. A hit próbája azonban ezzel még nem ért véget számára, hanem a börtönben is folytatódott, ami azt bizonyítja, hogy még akkor is, ha már Isten közelébe kerültünk meg kell, hogy vívjuk mindennapi hitharcainkat, magyarázta Vékony Roland-Ádám, arra a következtetésre jutva, hogy József története mintegy előrevetíti Krisztus későbbi eljövetelét, a vívódásaiban és megpróbáltatásaiban az ő képe rajzolódik ki, illetve Isten terve, akarata nyilvánul meg.

Az igehirdetés után Gecse Krisztián váradolaszi segédlelkész a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban alagsorába invitálta az egybegyűlteket, az ifisek által előkészített szeretetvendégségre.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában