Nagyváradon járt a világrekorder író

Pap István

A szerdai író-olvasó találkozó napján jelent meg Nemere István 780. kötete, ami abszolút világrekord a könyvkiadás történetében, a korábbi világcsúcstartó, Barbara Cartland valamivel több, mint 720 könyvet jelentetett meg. A nagyváradi találkozón a szerzővel felesége, Szentgyörgyi Judit beszélgetett. A kérdezz-felelek során Nemere István felidézte, hogy sváb ősei 1725-ben kerültek Magyarországra Niedermayer néven. Apja családorvos volt, ausztriai hadifogságból jött vissza. A család Veszprém és Somogy megyei falvakban lakott, 1951-ben költöztek Veszprémbe és ő ott érettségizett. Saját bevallása szerint utálta az iskolát, „ezért is buktam érettségi előtt három tárgyból is, csak a földrajz, a történelem és a magyar irodalom érdekelt” – fogalmazott. 1955-ben kezdett el, saját szavaival szólva, „bárgyú történeteket” írni. Gimnazista korában filmrendező akart lenni, de gyenge iskolai eredményei miatt erről szó sem lehetett. Elmondta azt is, hogy kikerült Lengyelországba, ahol családot alapított. Onnan küldözgette Magyarországra lengyelből fordított, illetve saját novelláit, melyek a hatvanas évek végén meg is jelentek. „Huszonöt éves koromban döntöttem el, hogy írni fogok és harminc voltam, amikor az első regényem megjelent, tehát nem is ment olyan könnyen” – mondta.

Lengyelországban akkor vált forróvá a lába alatt a talaj, amikor elkezdett kutakodni arról, hogy valóban Gagarin volt-e az első űrutazó. A lengyel rendőrség 1972-ben csapott le rá és elkoboztak tőle 4000 oldalnyi kéziratot, többek között azokat az írásokat, melyek megkérdőjelezik azt, hogy Gagarin utazott a világűrbe. Nemere István gyakorlatilag hazaszökött Magyarországra. „Csak utólag tudtam meg, hogy a lengyelek évek óta figyeltek, és átadták az anyagot a magyaroknak, és ők 23 évig figyeltek tovább engem, aki semmit sem csináltam” – fogalmazott. Felidézte, hogy írásai miatt sokszor meggyűlt a baja a kommunista hatóságokkal. „Olyan témákkal foglalkoztam Magyarországon, amivel senki sem. Például azt feszegettem, hogy vidéken miért élnek rosszabbul, mint Budapesten? Állítólag maga Kádár János kötött bele az egyik cikkembe, és állítólag azt mondta, hogy fékezzenek meg pártvonalon, és ha úgy nem megy, akkor sajtóvonalon. De én soha nem voltam párttag és az újságíró-szövetségbe sem vettek fel, úgyhogy folytattam a munkámat”. Elmondta, hogy a Titkok könyve-sorozatban könyvet írt a lélekvándorlásról, de az akupunktúráról is, amit akkoriban az egészségügyi miniszter is varázslatnak minősített. „Hónapokig tartó sajtókampány indult ellenem” – fogalmazott.

Munkamódszer

Nemere István mesélt munkamódszeréről is. Minden nap reggel öt órakor ül a billentyűzet elé, „szombaton, vasárnap, a születésnapomon, és január 1-jén is, mert az is egy nap, amin dolgozni kell” – fogalmazott. A munkát egy rövid reggeli szakítja meg, aztán dolgozik, amíg bír, majd következik a kutyasétáltatás. Ezután folytatja a munkát, amit egy rövid délutáni szünettel szakít meg, utána délután dolgozik még. Hajnaltól fél napon át a fontos dolgokat írja, a kevésbé fontos témákat délutánra hagyja. „Engem csak akkor lehet presszóban látni, ha újságíróknak adok interjút, mert az időt nem szabad vesztegetni semmi másra, csak arra, amihez ért az ember, vagy amiről azt hiszi, hogy ért hozzá” – hangsúlyozta. Az irodalom mibenlétéről pedig ezt mondta: „Történet nélkül nincs irodalom, nekem ez a szépirodalom. Az író agyában megszületik valami, és felépít egy világot, amit elképzel. Az a jó író, akinek a történetét olvasva ugyanazt a világot építi fel a fejében az olvasó, amit az író elképzelt. Minél közelebb van a két világ egymáshoz, annál jobb az író”.
Nemere István munkásságának talán legmaradandóbb értékei a tudományos-fantasztikus regényei, amelyeknek az egyébként meggyőződéses ufó-hívő szerző maga nem tulajdonít nagy jelentőséget. Mint mondta, munkásságának mindössze öt százalékát teszik ki a sci-fi regények, de mivel ilyen művekkel kezdte írói pályáját, rajta ragadt a sci-fi író címke. Mindazonáltal nemzetközi téren egy tudományos-fantasztikus regényéhez kapcsolódik legkülönlegesebb elismerése, amit ő maga egy irodalmi balesetnek nevezett. Elmesélte, hogy a nyolcvanas évek közepén megjelent egy kötetben két sci-fi írása, az egyiknek a címe A Holtak harca volt. 1993-ban pedig elkészült A pusztító című hollywoodi film Sylvester Stalonnéval és Wesley Snipes-szal a főszerepben. „Ez az én történetem szinte teljes egészében, csak a vége lett hollywoodi könnyes édes bús sztori, az én történetem sokkal komolyabb” – jegyezte meg. Elmondta, hogy a film stáblistáján megjelent egy magyar név is, és később egyértelművé vált, hogy „az az ember itthonról kapott egy példányt a könyvemből és a történetet eladta az amerikai filmgyárnak mint sajátját”. Hozzátette, hogy a filmstúdió ellen esélytelen lett volna pereskedni, egyrészt a horribilis ügyvédi díjak miatt, másrészt pedig azért, mert a stúdió végül is jogszerűen járt el, kifizette a pénzt a történetért, ebben az ügyben az eladó a hibás. Az ügy teljes tisztázása kapcsán elmondta: „Elvileg nem adtuk fel a reményt, de túl sok idő telt el”, aztán egy nyugtalanító gondolatot osztott meg a megjelentekkel: „Vajon hány lengyel, orosz, bolgár, cseh, szlovák, román szerző könyveit lopták el és filmesítették meg ilyen módon?…”

Alternatív történelem

Számos más érdekesség mellett Nemere István beszélt történelmi tárgyú műveiről, ekkor már olyan meredek gondolatokat fogalmazott meg, hogy Kolumbusz Kristóf nem is az a személy volt, akiről a történelemkönyvek írnak, illetve Rudolf főherceg, osztrák-magyar trónörökös nem is halt meg fiatalon. Történelmi tárgyú írásairól azt mondta: igazságot akar szolgáltatni azoknak a történelmi alakoknak, akiket vagy méltatlanul elfelejtettek, vagy utólag becsméreltek, Könyves Kálmán és Luxemburgi Zsigmond magyar királyok alakját hozva fel példaként, akikről nagyon sok elmarasztaló ítélet született a haláluk után. A beszélgetés után a jelenlevők kérdéseire válaszolt az író, aki végül dedikálta is köteteit.