A Hot Jazz Band lépett fel a múzeum nyári fesztiválján

Tóth Gábor

Aki ismeri a magyarországi Hot Jazz Band nosztalgiautazást garantáló zenéjét, az jól tudhatta, mire számíthat a szerda esti koncerten: az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek régi vágású dzsessz- (megnevezésében szándékosan nem „jazz”), film- és szalonmuzsikáját a legkifinomultabb hanghordozással és zenei ízléssel megidéző ultraprofesszionális kvalitásra. Ez volt szerdán tehát a múzeumkerti színpadon: stúdióminőségű szakmai tartás, mesterien bejáratott csapatmunka, mindez szellemes szólómomentumokkal fűszerezve, és a művekhez tartozó konferálásokban rövid, jóízű sztorizásokkal, némi jól irányzott társadalomkritikától sem mentesen. Egyszerűen még azt is nehéz felfogni, hogy trombitálás, éneklés, háttérszólamból szólóimprovizálásba, majd friss konferálásba oda-vissza váltás közepette hogyan képes ilyen kifogástalanul gazdálkodni egyáltalán a levegővel az együttesvezető Bényei Tamás, nemhogy korhű eleganciájú fülbemászó hangon a művészi-szakmai minőséget ilyen szinten tartani. Ezt tudták a régi nagyok is. Azonnali időutazásba emelte át közönségét a band minden egyes számmal, legyen szó régi magyar filmzenéről, dixieland- vagy szvingkorszakról. Írjuk azért a teljes felállását, hiszen hat kiváló zenészről is szó van itt: Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének), Fodor László (klarinét, szaxofon), Kovács Tamás (harsona, ének), Szabó Lóránt (gitár, bendzsó), Juhász Zoltán (bőgő), Galbács István (dob). A Hot Jazz Band egyetlen hibája talán csak annyi, hogy ritkán jönnek Váradra (legutóbb 2014-ben játszottak itt), de minden bizonnyal csak azért, mert nem hívják őket elég gyakran. Idei sűrű nyári menetrendjükbe belepillantva láthatjuk azért, hogy azért tiszteletüket tették nem sokkal ezelőtt például Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és a borszéki Nosztalgia Fesztiválon is.

Nem mutatta a legszebb arcát a szerda esti időjárás, de azért így is akadt bő kétszáz vállalkozó szellemű hallgató a jó másfélórás szabadtéri koncerten, aminek inkább csak az első felében esett némi eső. A közönség is kapott lehetőséget férfi/női kórusokra osztva énekelni, továbbá a fedett színpadon játszó együttes nagylelkűen felajánlotta egyetlen esernyőjét is egy nézőnek.

Műsorválasztás tekintetében főként magyar vonatkozású slágereket hallhattunk, egy-egy dalban megidéződött többek között Kabos, Kazal, Latabár alakja, szerzői tekintetben Eisemann Mihály, Ábrahám Pál, Márkus Alfréd, de Váradra is tisztelettel reflektálva például többször Fényes Szabolcs is. Viszont egyértelmű, hogy a Hot Jazz Band gondolt azért nemzetközileg is a váradi múzeumkerti vegyesebb összetételű közönségre, így Henri Mancini vagy Benny Goodman is szót kapott – utóbbit Leslie Fodor Swing Unit című saját albumáról idézte meg. Tessenek szemezgetni a nosztalgiaszámok sorából, akár utólag, hiszen szerencsére a világhálón is visszahallgathatók a Hot Jazz Band eddigi albumainak kiváló ízlésű feldolgozásai: Halló baby, Az én babám egy fekete nő, A bankban nincsen betétem, Egy kicsit angyal legyen, Oda vagyok magáért, Mondd meg nyíltan drágám, Nem nősülök soha, I’ll see you in my dreams, Moon River, Itt a luxusvonat, Tudom, hogy van neki, Mindig az a perc, Kicsike vigyázzon, Holdvilágos éjszakán, Bei mir bistu shein, Haccáré haccacáré. Ráadásként szólt még a Mézga család zenéje és a Holnap, ki tudja holnap látsz-e még.