Szórakozás

2023.04.12. 17:40

A Bodega ismét a szórakozás és a kultúra találkozóhelye

A Bodega szeretne visszatérni a kezdetekben kitűzött céljához. A konkrét tervekről és elképzelésekről György-Csáki Istvánnal, a szórakozóhely társtulajdonosával beszélgettünk.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pikó Stefánia

A kikapcsolódás és a kultúra találkozóhelye a nagyváradi borozó, a Bodega. A váradiak kedvelt szórakozóhelye az elmúlt néhány évben kissé letért arról az útról, amelyen annak idején, 2014-ben elindult. Az idei évben azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy a Bodega minden korosztály igényeinek megfelelve a felhőtlen szórakozás és a kultúra találkozóhelye legyen. Az első lépéseket már meg is tették: különböző kulturális események szervezésébe kezdtek, ugyanakkor különleges és minőségi borokkal bővítették a hely kínálatát, amellyel máris sokat elárultak arról, hogy mi az elképzelés. Persze, sok nagyváradi tudja, hogy miről van szó, hiszen nem idegen terepre lép a szórakozóhely. Újdonságokra azonban azok is számíthatnak, akik a Bodega első „fénykorát” is megtapasztalták. A már megvalósított fejlesztésekről, valamint a közeljövő terveiről György-Csáki István, a Bodega társtulajdonosa számolt be lapunknak.

Minőségi borok minden ízlésnek

Mint megtudtuk, az az elképzelés, hogy esténként ne csak a sörök és egyéb italok fogyjanak, hanem sok asztalon lásson majd boros poharakat – ehhez azonban az kell, hogy legyen mennyiségben és minőségben is kiváló a felhozatal. Bár nem is olyan régen még alig két-háromféle borból lehetett választani, a Bodegának máris lett egy borlapja, amely most is sokkal bővebb felhozatalról árulkodik, és egyre csak bővülni fog. A vendégek ausztráliai, kaliforniai és afrikai borokból is válogathatnak, a palackozott borok listáján pedig számos ismerős pincészet megtalálható – Darabont (Bihar), Nachbil (Béltek, Szatmár), Vinca/Carastelec (Kárásztelek), de ezek mellett vannak borok a Moldáv Köztársaságból, és a nagy klasszikusok, mint az Egri bikavér, valamint a Tokaji aszú Magyarország kiemelkedő pincészeteitől.

A legnagyobb büszkeséget azonban a Turul manufaktúra borai jelentik, amelyeket szintén meg lehet itt kóstolni. Mint megtudtuk, ezek a termékek azért is különlegesek, mert amellett, hogy környezetbarát módon művelik a szőlőket, a borok zömét szűretlenül, derítetlenül és fajélesztő nélkül készíti György-Csáki Sándor, István testvére. A borlap a továbbiakban is bővülni fog, úgy, hogy közben fejlesztik a hely kapacitását is ehhez, hiszen a borok tárolásához megfelelő körülmények is szükségesek. A borlapok egyébként nemcsak az italok megnevezéseit tartalmazzák, hanem némi ismertetéssel is szolgálnak annak érdekében, hogy a vendégek könnyebben el tudják dönteni, mit szeretnének fogyasztani. Ezen egyébként az is sokat fog segíteni, hogy hamarosan borkóstolókat fognak szervezni, amelyeket nemcsak környékbeli borászok, hanem távolabbról érkező szakemberek tartanak majd.

Zene, színház, irodalom

A Bodegában nemcsak az italok felhozatalának tekintetében történnek fejlesztések, hanem számos eseményre is számíthatunk: koncertek, kerekasztal-beszélgetések, irodalmi, színházi estek. Az idei első koncertet már meg is hirdették: a Bodegában április 21-én a Rius & Band lép majd fel 21 órától. A zenére a koncertek mellett a hétköznapokban is nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen szeretnék, ha a lehető legtöbb vendégnek meg tudnának felelni, így azon dolgoznak, hogy jó arányban legyenek jelen a mai toplistás dalok mellett a könnyűzene mindenkori nagyjai is.
A Szigligeti Színházzal és a Partiumi Keresztény Egyetemmel is kapcsolatban áll a hely, így számítani lehet rá – ahogyan minderre már volt példa a korábbi években is –, hogy ezekkel az intézményekkel is lesznek együttműködések. A Bodega kiváló helyszínt tud biztosítani a kerekasztal-beszélgetéseknek is, és már ezzel kapcsolatban is megkezdődtek a szervezési munkák. A tervek szerint többek között például világutazó vendégeket fognak elhívni, akikkel kötetlenül lehet majd beszélgetni, és akik beszámolhatnak kalandjaikról – ilyen például Varga Csaba is.

Mindezek mellett György-Csáki István arról is említést tett, hogy folyamatosan zajlanak felújítási munkálatok, de nem olyanok, amelyek befolyásolnák a hely működését, vagy amelyek elvennének a sajátos romkocsma stílusú külsőből, mindössze korszerűsítésekről van szó, amelyekkel szintén a vendégek kényelmét szeretnék biztosítani. A konkrét elképzelés egyébként az, hogy a fedett teraszt inkább a fiatalabb korosztály igényeihez igazítják – itt lesznek bulik is –, a belső tereket pedig az érettebb korosztály igényei szerint alakítják. György-Csáki István beszélgetésünk során többször is kihangsúlyozta: azt szeretné, hogy az emberek, akik idelátogatnak, minél inkább otthon érezzék magukat, és mindent megtesznek azért, hogy ez így is legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában