Betegek kenete

2023.02.13. 07:32

Belső erő a kereszthordozáshoz

Ünnepi szentmise keretében szolgáltatták ki szombaton este a nagyváradi székesegyházban a betegek kenetét mindazok számára, akik a szentség felvételét kérték, a szükséges felkészítésben részesültek és a plébános ajánlásával érkeztek.

A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

Szűz Mária Lourdes-i jelenésének ünnepén, a betegek világnapján tartott szentmise főcelebránsa és szónoka Pék Sándor esperes-plébános volt. „Miért van a betegség, az időskor, a magány, a meg nem értés? Azért, hogy a kereszt hordozásával Krisztust kövessük. Ahogyan a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, úgy változtatja át a mi sokfajta keresztünket is az ő követésének keresztjévé. Ha ezt hittel hordozom, magamhoz ölelem, elfogadva és felajánlva cipelem, az én betegségem, magányom és gyászom, az én keresztem a Jézust követő keresztté változik tehát” – fogalmazott elmélkedésében a tisztelendő.

Arra is felhívta a figyelmet: a betegek kenetét szolgáltatják ki – mert az olaj a gyógyítás eszköze is. Az ókorban pedig a harcosok bekenték a testüket olajjal, hogy kicsússzanak az ellenségeik kezei közül. A vonatkozó imában olyan szépen benne van a betegek kenetének belső üzenete is. Megerősíti az Istenbe vetett bizalmunkat, mert betegnek lenni, idősnek lenni egyenlő Istenben bízni. Erőt ad a kísértésekkel szemben, és arra késztet, hogy küzdjünk az egészségünkért, de ha kell, a halált is elfogadjuk.

Utalva arra, hogy a szentmise végén a Romániai Máltai Szeretetszolgálat nagyváradi tagjai mindenkinek egy-egy képet adtak ajándékba, felajánlva a segítségüket, az esperes-plébános azt is megemlítette: 1565-ben Szulejmán százezres sereggel ostromolta Máltát, melyet csupán ezren védtek, mégsem sikerült a törököknek elfoglalniuk azt. Napóleon 1798-ban viszont minden gond nélkül bevette Máltát. Miért? Pék Sándor szerint azért, mert elfogyott a máltaiak belső ereje. A betegek kenetében pedig ezt a belső erőt lehet megkapni, a belső erőt a bizalomhoz, a kísértések ellen, a keresztek viseléséhez, a küzdéshez és a halál elfogadásához.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában