„Petőfi költészete rólunk szól, a mi nyelvünkön”

János Piroska

– Hogyan került a népdalok világának bűvkörébe? 
– Szüleim mesélték, hogy szinte még nem is tudtam beszélni, de már nagyon sokat énekeltem, a hosszú autóutakat is díszítésekkel, nem szokványos módon énekelgettem végig az ő örömükre. Nagyon hamar felfigyeltek arra, hogy fogékony vagyok a zenére, ezért folyamatosan vittek is zenei rendezvényekre, és amint iskolás korú lettem, elkezdtem zeneiskolai tanulmányaimat is. Ennek köszönhetően kezdtem el már egész kicsi koromban a népdalokkal foglalkozni. A szentendrei zeneiskolában Szvorák Katalin volt a mesterem. Intézményes keretek között itt találkoztam először a népdalokkal és a népzenével, illetve táncházakba is jártunk. Később a Zeneakadémián folytattam tanulmányaimat, ugyanis az iskola alatt végig úgy éreztem, nekem a népzenével van elhívásom, ezt szeretném tanítani és színpadon is előadni. A zeneakadémiás tanulmányaimmal párhuzamosan már elkezdtem a népzeneoktatást. Visszatértem Szentendrére, és azóta is több helyszínen, a Károli Gáspár Református Egyetemen, illetve egy szakgimnáziumban tanítok. Személyes élményem, hogy amint leérettségiztem, a barátnőmmel ketten fölkerekedtünk nyaranta, és ahelyett, hogy vakációzni mentünk volna, a saját zsebpénzünkből, keresetünkből elindultunk gyűjtőutakra Erdély-szerte. Stoppal jártuk a falvakat, rendszerint a Kallós Zoltán Alapítványnál szálltunk meg. Olyan nénikhez és idős mesterekhez mentünk el tanulni, akiket már kiskorunktól kezdve hallgattunk a kazettákon, CD-ken és nagy példaképek voltak számunkra. Ezek a személyes élmények voltak a legmeghatározóbbak a szakmai előmenetelemben. Ezek segítettek abba a művészi előadásmódba, amelyben jelenleg működni tudok.

– Ha jól tudom, több zenekarban is énekel.
– Igen, egyik közülük a Dalinda. Magyar népdalokat éneklünk autentikus megszólalásban, de a magyar népzenére nem jellemző módon ezeket több szólamban adjuk elő. A felvidéki Magyarbődön és az erdélyi, küküllőmenti Szászcsáváson ismeretes a többszólamúság fennmaradása, de egyáltalán nem jellemző a magyar dallamkincsre. A magyarbődi és szászcsávási anyagokat is szoktuk énekelni, de a repertoárunkban főleg a saját zenei világunkból fakadó többszólamúság lelhető fel, illetve a női témákat énekeljük előszeretettel. Továbbá a Sebő-együttesnek is tagja vagyok. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Sebő Ferenc a táncházmozgalom egyik elindítója, úgyhogy nagy mester számomra, és nagyon hálás vagyok, hogy az ő közelében tanulhatok most már 13 éve.

– Hogyan tudná megfogalmazni: mit jelent az ön számára a népdal?
– A népdal számomra egy olyan önkifejezési eszköz, ami egy teljesen tiszta szűrőn, évszázadokon keresztül letisztázódva tartalmazza azokat a témákat, amelyek minden embert foglalkoztatnak, beleértve engem is. Úgy érzem, hogy ezekkel a szövegekkel tudom a leghitelesebben kifejezni önmagam. A népdalnak fontos szerepe van az emberek életében, de manapság már elfelejtettük ezt a funkciót. Sok helyen tapasztalom – tisztelet a kivételnek –, hogy nem magától értetődő, hogy ezeket önkifejezésre is használják, nemcsak a saját személyes bánatuk, örömük kifejezésére, hanem akár egy mulatság alkalmával kommunikációra is. Nagyon sokfajta üzenetet lehetett így tréfásan átadni egymásnak, vagy a közösség tudtára adni. Az éneklés egyfajta terápia: orvosilag ki van mutatva, hogy énekléskor megszűnik a feszültség, a bánat.

– Hogyan született meg a jelenlegi turné ötlete? Említette, hogy már járt Erdélyben gyűjtőutakon. Koncertezett-e már Erdélyben, illetve Nagyváradon?
– Nagyváradon Szvorák Katalinnal voltam több évvel ezelőtt, ugyanakkor Erdély számos városában a Sebő-együttessel, illetve volt a Református hálaének népzenével című lemezünknek egy ötállomásos turnéja. Most is egy lemezbemutató örömére indulunk útnak, ugyanis Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából a költőóriás előtt tisztelegve jelenik meg a Népdallá vált Petőfi-versek című anyagunk. Ez az anyag nagyon fontos számomra, régóta kutakodtam Petőfi Sándor olyan versei után, amelyek a nép ajkán fennmaradtak, sajátjuknak érezték. Felmerül a kérdés, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, hiszen annyira a nép szavaival fogalmaz Petőfi, hogy teljesen népdalszerűek ezek a szövegek. Számomra nagyon meglepő volt, hogy egy csomó énekről, amit megtanultam, kiderült, hogy Petőfi-versek és műköltészet. Ezeket elkezdtem egybeszerkeszteni és így született most meg ez az anyag, amit szeretnénk minél több helyre eljuttatni. Rengeteg erdélyi muzsikát játszunk a lemezen, így kézenfekvő volt, hogy elvigyük ezekre a területekre is. A lemez pár hét múlva fog online megjelenni, később pedig fizikai formában is. A koncerteken a teljes anyagot játsszuk, a jövőben egy színművész fog társulni a produkcióhoz.

– Mit hallhatunk a koncerten?
– Mezőségről, Magyarszovátról és Székről állítottunk össze szerelmes énekeket és táncdallamokat, a Küküllőmentéről is játszunk egy válogatást, továbbá Gömörről, Felvidékről és még számos területről fogunk megszólaltatni olyan összeállításokat, amelyekben néha a lírai rész domborodik ki. Nagyon sok olyan dallam párosul Petőfi szövegeivel, amely például ballada vagy egy hosszú lírai keserves, akár egy hajnali. Ilyenkor azt is felfedeztem, hogy az egész szöveg egy az egyben átültetődött, tehát voltak olyan emberek, akik ezt olyan önazonosan tudták énekelni, hogy az összes versszakot átemelték, mintha a sajátjuk lenne. A táncdallamokban már akár ide-oda belekapva válogatnak szövegeket, így vettem a bátorságot, és én is úgy szerkesztettem ezeket az összeállításokat, ahogy én kereknek éreztem egy üzenetet. Például a magyarszováti összeállításunkban négy verset dolgoztam át és beleszerkesztettem egy-egy versszakot.

– Ön szerint hogyan tudott Petőfi költészete ennyire beleivódni a népdalokba, a néphagyományba? 
– Petőfi neve egy olyan fényes csillag volt, amely minden háztartásban valamilyen módon előkerült és olvasták őt. Voltak olyan kiváló mesterek, például Széken, Mezőségen, akik a költeményeket rendszeresen beolvasztották a néphagyományba. Ez azért történhetett meg, mert ők is keresték azt, hogy milyen szövegekkel fejezhetik ki a saját bánatukat, örömüket, életútjukat. Petőfi ebben volt nagy mester, mindenkihez tudott szólni. Egész egyszerűen azért olvadhatott be a néphagyományba az ő költészete, mert rólunk szól és a mi nyelvünkön, azon a nyelvezeten, amelyet mindenki pontosan ért és szeret.

– Meg tudják-e szólítani ön szerint a ma emberét ezek a közel kétszáz éves alkotások, és ha igen, hogyan? 
– Azt gondolom, hogy nemcsak az előttünk levő generációkat tudták megszólítani, hanem az utánunk következőt is, mivel a népdaloknak egy lekristályosodott szűrőn kellett átmenniük, tisztának és egyszerű üzenetűeknek kellett maradniuk. Önkényesen nem kezdhettek bele a szövegírásba, a falunak kellett kimondatlanul jóváhagynia egy-egy szöveget, ami végül beolvadhatott annak a tájegységnek a szöveg- és dallamkincsébe. Petőfi Sándor szövegei pontosan ilyen tiszták és nemesek, örökérvényű üzenetekkel. Éppen ezért azt gondolom, hogy nem furcsa egy-egy versét megénekelni, mivel ugyanazokat éljük át: szerelemről, az élet különböző szakaszairól, ünnepeiről szólnak ezek a versek. Ezeket mindenki átéli.