Gyűjtemény

2022.09.08. 12:00

Kovács József emlékkiállítás Köbölkúton

BN-összeállítás

Kovács József helyi tanító és festőművész kiállítása került megrendezésre a napokban Érköbölkúton. A kiállítást Bádon Levente, az érköbölkúti Korona Közösségi és Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg. A rendezvényt a magyarországi Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatta egy pályázat keretében. Bádon Levente a szép számban jelen lévő érdeklődő mellett köszöntötte a Kovács család tagjait, majd Gődér Attila helyi tanácsosnak adta át a szót: „Érköbölkúton senkinek nem kell bemutatni Kovács Józsefet, »mindenki tanító bácsiját«, aki több mint negyven éven keresztül nevelte a falu tanulóit, hiszen az elméleti oktatás mellett, jellemet, szeretetet, gerincet, összetartást tanulhattunk tőle. A faluközösség elkötelezett tagja volt. Helyi fiatalok segítségével mintegy 50 festményét tudtuk összeszedni a faluból. Ezzel a kiállítással szeretnénk emléket állítani tanító bácsinak, így kifejezve iránta érzett tiszteletünket és szeretetünket. Célunk az ő hagyatékának bemutatása és megőrzése, amihez a legjobb helyet tudtuk biztosítani a régi községháza egyik megújult nagytermében. A gyűjtemény állandó jelleggel itt is marad, hiszen azok a falurészek, épületek is vászonra kerültek, melyek már csak emlékeinkben élnek. A hatvanas évek elején még furának tűnt mikor a tanító festővásznával és palettájával, hol itt, hol ott tűnt fel a településen, később ez megszokottá vált, mára pedig egy csodálatos hagyatékká nőtte ki magát. A faluképek mellett, csendéleteket és néhány kirándulás pillanatképeit örökítette meg a művész, mely képekről nekünk is a festő kedvenc Wass Albert idézete villan be: »A víz szalad, a kő marad«.” 

Kovács József unokája meghatottan köszönte meg a szervezőknek a kiállítást, megjegyezve, hogy nagymamája betegség miatt nem tudott eljönni, de mindenképp szeretné ő is a jövőben megnézni ezt a gyűjteményt. Sokat jelent számukra ez a szeretet és tisztelet, hiszen mind a mai napig a faluba lépve emlékek sokasága elevenedik fel bennük, mind a falu, mind az iskola, mind a régi kirándulások és az itt élő emberek iránt. A kiállítás megtekintése után, a résztvevők átsétáltak a művelődési házba, ahol Molnár Júlia és Kocsis Gyula színművészek egy–egy verses szavalattal, a helyi fiatalok pedig néptáncbemutatóval tették feledhetetlen a rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában