Vak zeneszerzők orgonaműveiből indult koncertsorozat Váradszőllősön

Tóth Gábor

A Vak zeneszerzők orgonaművei című sorozat első eseményén John Stanley (1712–1786) két Voluntary-kötetéből (op. V. és VI., 1748, ill. 1752, London) válogatott az orgonaművész egy hat darabból álló 40 perces összeállítást.

Bevezetőjében a házigazda orgonista Józsa Domokos a vak zeneszerzők sorozatát indító gondolatként elmondta, fontosnak tartja, hogy a közönség megismerhesse az ilyen hátránnyal indult alkotókat is, hiszen azok ambíciója, lelkesedése és szenvedélye példamutató lehet mindannyiunk számára. Stanley zenéjét a barokk és klasszika közötti átmeneti korszak gáláns stílusával is jellemezte még az előadó, aki a könnyebb zeneértés, jobb odafigyelés pedagógiája végett még néhány stiláris-technikai jellegzetességet is előre kiemelt a hallgatóság számára.

John Stanley korának ismert és elismert komponistája volt, concertók, kantáták, oratóriumok szerzője, Händel halála után egy ideig folytatta a Covent Garden-i oratórium koncertek hagyományát, 1779-től pedig a királyi zenekar zenemestere előkelő funkciót is betöltötte. Szeme világát kétéves korában veszítette el egy kandallóbaleset következtében, de ez sokkal inkább ösztönözte, mint gátolta volna zenei tanulmányait. Tizenegy évesen már hivatalosan alkalmazott templomi orgonista volt, 17 évesen pedig ő lett Oxford legfiatalabb diplomás zenésze. Rendkívüli memóriájának köszönhetően teljes Händel-oratóriumokat jegyzett meg szinte első hallásra, gyakorta vezényelte is ezeket, de a társasági életben, szórakozásra is használta jó emlékezőtehetségét, állítólag kiváló kártyajátékos volt. Szerencsésen nősült 26 éves korában, Sarah Arlondot vette el, Edward Arlond, a Brit Kelet-indiai Társaság kapitányának lányát. Sarah nővére, Ann lett eztán Stanley zenei segítője, a sógornő játszotta elő neki például az említett Händel-oratóriumok zongorakivonatait, és ő jegyezte le Stanley szerzeményeit is. Stanley három kötetnyi ún. voluntary-t (1748, 1752, 1754) is hátrahagyott az utókor orgonistái számára. A voluntary az anglikán istentiszteletben funkcionálisan szertartásindító/-záró, rövid, néha többtételes improvizációs indíttatású mű (innen az „önkéntes” elnevezés), mely a 19. századig az angol orgonajáték egyik legkedveltebb műfaja volt.

Stanely két Voluntary-kötetéből sorrendben elhangzott: op. V. C-dúr (I.), op. VI. e-moll (IX.) és F-dúr (IV.), op. V. g-moll (VII.), d-moll (VIII.) és g-moll (IX.).

Alig több mint két hét elteltével (július 1-jét követően, amikor Kristófi János Bach-estje volt ugyanitt) ismét kiváló, értő előadóművész szólaltatta meg a szőllősi koncertorgonát. Jól felépített volt a válogatás íve, Józsa Domokos művészi regiszterkezelése/hangszerelése a legegyszerűbb hangvételű miniatúrákat is nagyszerűen felöltöztette, lényegi vonásaikat kiemelte, fantáziával, dramaturgiával töltötte meg a zenei cselekményt, megvilágított tartalmat és formát egyaránt. Ebben az egészséges, pozitív kicsengésű, világos zenében különleges volt még Stanley néhány stiláris kalandozása, felsejlettek például A. Marcello vagy Pergolesi gesztusai is. Az utolsó két darabot izgalmasabb fuga-faktúrájú imitációs tételek zárták.

Kétszeres tapsával a közel két tucat főnyi lelkes közönség ráadásra is rávette Józsa Domokost, aki Az Úristent magasztalom kezdetű népének dallamára adott elő saját szerzeményt-rögtönzést, a nemes hálaadó gondolat erejéig egyben csatlakozva a liturgiazáró voluntary vonalához is.

Mint megtudtuk, a vak zeneszerzőket bemutató szőllősi sorozat a tervek szerint ősszel folytatódik majd, szól majd ismét John Stanley, valamint Jean Langlais is.

A szerző felvétele