Gyűlés

2022.06.04. 17:01

Tenkén is beszámolt az RMDSZ

ERDON-összeállítás

Tenkén, május 25-én, a helyi református művelődési otthonban tartotta az RMDSZ rendes beszámoló és küldöttjelölő közgyűlését. A megjelenteket Ambrus Andrea alelnök köszöntötte, majd átadta a szót Borsi Lóránt ügyvezető elnökhelyettesnek, aki a napirendi pontoknak megfelelően levezette a gyűlést. Mivel Szabó Mihály (tenkei RMDSZ) az elmúlt időszakban személyes okokra hivatkozva benyújtotta lemondását a tisztségről, ezért ideiglenesen a jövő évben esedékes rendes tisztújításig Ambrus Andrea alelnököt bízták meg az elnöki teendők elvégzésével. Ennek értelmében a szervezet elmúlt egyéves tevékenységéről is az alelnök számolt be. A helyi érdekvédelmi szervezet az elmúlt időszakban is igyekezett a helyi magyar közösség szolgálatában állni. A járványhelyzetben tájékoztattak, és ha kellett, segítettek a rászorulókon, a magyarországi választások alkalmával a kettős állampolgároknak nyújtottak eligazítást a regisztrációban, majd a levélszavazatok összegyűjtésében és biztonságos eljuttatásában. Jelenleg is a március 14-e óta folyó romániai népszámlálást népszerűsítik, ennek fontosságát a megyei vezető is nyomatékosította. Fontos, hogy mindenki vállalja fel anyanyelvét, nemzetiségét és felekezeti hovatartozását, mert a népszámlálás eredménye döntően befolyásolni fogja a következő tíz évet a kisebbségi jogaink tekintetében is – hangsúlyozta Borsi Lóránt. A beszámolóra viszszatérve, az is elhangzott, hogy bár a járványhelyzetben nem sok eseményt lehetett megtartani, azért a gyermekeknek mégis sikerült egy jó kis programot szervezni, melynek keretében még bűvészmutatványokat is megtekinthetett a kis lelkes közönség. A tevékenységi beszámolók elfogadását követően Ambrus Andreát jelölték megyei küldöttnek, illetve póttagnak ifj. Jakab Ferencet. A legvégén kötetlen beszélgetéssel zárult az esemény, melyben Borsi Lóránt vázolta a következő időszak feladatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában