Beszámoló

2022.04.20. 18:00

RMDSZ-közgyűlés volt Papfalván

Közlemény

A papfalvi RMDSZ április 13-án szervezte meg beszámoló és küldöttjelölő közgyűlését. Az eseménynek a helyi Barátság Alapítvány székhelye adott otthont, ahol Borsi Lóránt ügyvezető elnökhelyettes üdvözölte a megjelenteket. Az elmúlt éves tevékenységi beszámolóból kitűnt, hogy a szórványközösségben működő szervezet erején fölül teljesített az elmúlt évben is, hiszen megszervezte a megemlékező ünnepségeket, illetve szociális megmozdulást is szervezett együtt a református egyházközséggel, amely a helyi jó kapcsolatokat tükrözi. A kis magyar közösség a magyarországi választok alkalmából a levélszavazatokat is segített összegyűjteni és eljuttatni. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolót, minekutána mivel Kékedi Judith RMDSZ elnök időközben benyújtotta lemondását személyes okokra hivatkozva, ezért a közgyűlés Keresztessy Erzsébetet jelölte és szavazta meg az elnöki tisztségbe. 

A közgyűlés ugyancsak utóbbit nevesítette megyei küldöttnek is, valamint póttagnak Hundemeld Kingát. Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol a megyei alelnök válaszolt a feltett kérdésekre., külön kitérve a Romániában zajló népszámlálásra. Az új, internetes önkitöltés egyszerre lehetőség és kihívás. Lehetőség, hiszen március 14. és május 15. között mindenki számára elérhető a magyar nyelvű kérdőív. Ezenfelül, mi magunk lehetünk családtagjaink, rokonaink, közeli ismerőseink legmegbízhatóbb számlálóbiztosai, kiválaszthatjuk a regisztrációnkhoz szükséges legalkalmasabb helyszínt és időpontot. Az első hónap tapasztalata ugyanakkor azt mutatja, hogy közösségünk népszámláláson való részvétele nem magától értetődő. Ennek oka egyrészt, hogy a lakosság alig egytizede rendelkezik az ehhez szükséges digitális kompetenciákkal, másrészt, hogy ilyen zűrzavaros időkben nem egyszerű feladvány a népszámlálás tétjét tudatosítani az emberekben. Márpedig a népszámlálástól függ, hogy a következő tíz esztendőben hogyan érvényesülnek nyelvhasználati jogaink, miként részesülnek költségvetési támogatásban településeink, egyházaink, intézményeink, és szintén ennek eredményétől függ közösségi erőnk és súlyunk. – jelezte Borsi Lóránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában