Választás

2022.04.01. 07:12

Nem voltak érvényesítve a "kidobott" levélszavazatok

Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban. Az ügy kapcsán azonnal megszólaltak a magyarországi baloldali pártok és az összes levélszavazat megsemmisítését kérték. Az RMDSZ szerint a képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. A kidobott szavazólapok ugyanis nem voltak érvényesítve, hiszen azonosító nyilatkozat nélkül dobták ki őket.

BN-összeállítás

„Azonnal semmisítsék meg az összes határon túli levélszavazatot!” – ezt követeli Facebook-bejegyzésében Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje mindezt azzal indokolja, hogy szerinte a Fidesz választási csalással bukott le külhonban. Állítását semmivel sem támasztja alá a hódmezővásárhelyi polgármester, csupán arról értekezik – bizonyítékok nélkül –, hogy kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben. A történet annak fényében különösen érdekes, hogy Márki-Zay Péter kampánycsapata épp ma bukott le a rendszerváltás utáni Magyarország történelmének legnagyobb választási csalásával (a Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport illegálisan beszerzett adatbázis felhasználásával több mint egymillió választónak küldött sms-t), így minden bizonnyal csupán egy kommunikációs trükkről van szó, amellyel most el akarják fedni lebukásukat – áll a Magyar Nemzet cikkében.

 

A levélszavazatok ügye két oknál fogva is érdekes és a számos szereplő által hivatkozott provokációt valószínűsíti. Egyrészt, a huszonöt-harminc levélszavazatot az ismert baloldali aktivista Parászka Boróka lakóhelyének közelében találták meg a Mandiner információi szerint. Másrészt, alig pár perccel a hír napvilágra kerülése után megjelentek az elítélő, csalást kiáltó és az összes levélszavazatot megsemmisíteni kívánó baloldali nyilatkozatok. Nagyon rövid időn belül az összes baloldali párt megszólalt, két alapmotívumra felfűzve a narratíváját, ezek pedig a határon túliak szavazatainak hitelessége és a Fidesz választási csalásáról szóló történet legyártása. 

 

A teljes baloldal beállt ezen kommunikációs sablon mögé: többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is ezzel kampányol a közösségi médiában. Azt sem lehet kizárni, hogy a szivárványkoalíció pártjai a számukra kedvezőtlen eredményeket hozó közvélemény-kutatások miatt előre felkészülnek egy esetleges választási vereségre, és annak megmagyarázására – írja a Magyar Nemzet.

 

Külhoni ellenségkép

Márki-Zay Péter nem először hergeli miniszterelnöki kampánya alatt a közvéleményt külhoniak ellen, pusztán azért, mert azok nem vele értenek egyet. Emlékezetes, a baloldal miniszterelnök-jelöltje az ukrajnai háború kitörése után is azt nehezményezte, hogy a Magyarországra menekülő kárpátaljai magyarok többsége szerinte oroszbarát és Fidesz-szimpatizáns, így április 3-án könnyebben tudnak majd a kormánypártokra szavazni. Aztán ennél is tovább ment, és úgy fogalmazott, a kormány a Kárpát-medencei magyarsággal szemben diszkriminálja a Nyugat-Európában élő magyarokat, mert utóbbiak tájékozottak, ezért nem szavaznának a Fideszre.

 

Emlékezetes az is, hogy egy korábbi nyilatkozatában „levélszavazó zombiknak” nevezte a kettős állampolgársággal rendelkezőket. A tavaly október 23-i békemenettel kapcsolatban a Klubrádiónak nyilatkozva pedig azt mondta: „…ezért kellett buszok százaival, határon túlról is embereket hozni, akik jó része azt se tudta, hova, milyen célból érkezett Budapestre.”

 

A mostani szivárványkoalíció határon túliak elleni retorikája több évtizedes hagyományokra tekint vissza. Emlékezetes, a Gyurcsány-kormány már a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás gyűlöletkampányát is a határon túli magyarság ellen építette fel. Huszonhárommillió betelepülő románnal riogattak, a családoknak járó pénzek elvételével, munkahelyek, lakhatások ellehetetlenítésével hergelték az anyaországi lakosságot. Minden harmadik hirdetőtáblán a „felelős döntés 2 × NEM” felirat szerepelt – olvasható a Magyar Nemzet írásában.

 

Szervezett provokáció

Az RMDSZ közleményben ítélte el azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy választási csalásról lenne szó: „Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot. A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. Bárki is álljon a provokáció mögött, a legaljasabb módon próbálja manipulálni a közvéleményt. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk!”

 

Ugyanerre mutatott rá az Erdélyi Magyar Szövetség is. Az Országos Bizottság által kiadott közleményben hangsúlyozzák, hogy a „Marosvásárhely mellett történt provokáció célja egyértelmű: a levélben szavazó határon túli magyarság lejáratása, valamint a magyarországi ellenzéktől megszokott magyar és magyar közötti gyűlöletkeltés, melytől – miként a korábbi esetekben, úgy most is – politikai hasznot remélnek. Ugyanakkor még egy ilyen átlátszó provokációt is képtelenek úgy megszervezni, hogy ne bukjanak le már az első pillanatban. Jól tudjuk, hogy levélszavazatainkhoz azonosító nyilatkozatok is tartoznak, ezek hiányában pedig nem érvényesek a voksok. Felmerül tehát a kérdés: az illegális szemétlerakónál miért nem találtak ilyen nyilatkozatokat, s egyáltalán hogyan bukkanhat rá »véletlenül« valaki ezekre az álvoksokra egy eldugott szemétlerakóban, hacsak nem célzottan ott kereste őket egy ezért fizetett provokátor?”


Érvénytelen szavazólapok

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere közösségi oldalán reagált a hírre és rámutatott: a baloldal által bemutatott, kidobott szavazólapok azonosító nyilatkozat nélkül eleve érvénytelennek minősülnek. Antal Árpád szerint a képsorok is megerősítik, hogy „egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék”. Mindannyian tudjuk, akik levélszavazatot töltöttünk ki, hogy minden lezárt borítékban van azonosító nyilatkozat. Anélkül nem érvényes a szavazat” – mutatott rá.

 

FRISSÍTÉS!
Korábban megírhatták

A kidobott erdélyi szavazólapokról szóló cikkét már február elsején megírhatta a Telex - írja a Mandiner.

A cikk megszületésének és publikálásának ideje közti eltérésre a Transzparens Újságírásért Alapítvány által felkért független választási médiafigyelő delegáció bukkant rá. Az elégetett levélszavazatok ügyéről beszámolt többek között a Telex, a sztorit pedig megosztották Facebookon is. Érdekesség, hogy a Facebook fejlesztői oldalán található URL alapján ezt a cikket a portál még 2022. február elsején írta meg.

Forrás: mandiner.hu

A cikk URL-jénak fent bemutatott időbeli sorrendje ugyan cikkünk írásának megkezdése óta is módosult, azonban, mint a Transzparens Újságírásért Alapítvány rámutat, a Google keresőmotorja által tárolt változat alapján a Telex valójában február elsején hozhatta létre a cikket. Külön érdekesség, hogy a levélszavazatokat Erdélyben csak március 15-én vehették át a választópolgárok.

 

A furcsa eset kapcsán megszólalt a Telex főszerkesztője is a Transzparens Újságírásért Alapítványnak. Mint Dull Szabolcs írta, „a cikk a Transtelexen jelent meg ma reggel 8:55-kor” (csütörtök reggel - szerk. megj.), és állítása szerint „cikk szerkesztőségi rendszerünkbe való átvételekor technikai hiba történt a dátumozással, visszaugrott egy véletlen időpontra, ezt azonnal megjavítottuk.”

Kommentár

A baloldalnak a kezdetektől a bögyében van a külhoniak állampolgársága és szavazati joga

 

Zsigmond Barna Pál/Mandiner

 

Nekik semmi nem drága, és ez már senkit sem lep meg.

 

A baloldali marosvásárhelyi diverzió

A baloldalnak semmi nem drága, és ez már senkit sem lep meg. Tudják, hogy a magyar nép nem támogatja őket, nem támogatja a hazugságokat és a meggondolatlan összevissza beszédet. Nem támogatja a háborús uszítást, az ország fizikai és gazdasági biztonságának a veszélyeztetését. Ezért Gyurcsányék azt a stratégiát választották, hogy külföldi partnereikkel együttműködve megpróbálják hitelteleníteni a választás eredményét. Vagdalkoznak, vádaskodnak, csalnak, balhéznak és provokálnak. Miközben a magyar történelem legnagyobb választási csalását valósítják meg, törvénytelen adatbázisokat használnak, most újból a határon túli magyarok és az ő szavazataik vannak a támadások kereszttüzében. A baloldalnak a kezdetektől fogva a bögyében van a külhoniak állampolgársága és szavazati joga.

Nem feledhetjük 2004. december 5-ét, a modern kori magyar történelem legsúlyosabb nemzetárulását.

Akkor is, akár csak most, Gyurcsány Ferenc a stratéga, a ceremóniamester. A többiek 100 százalékban az ő utasításait követik, keltik a hangulatot, szítják a feszültséget. Most, a múlt heti vajdasági hangulatkeltés után egy marosvásárhelyi diverziót szerveztek.

 

Micsoda véletlen az, hogy a félig elégetett, út mellé kidobott néhány magyarországi szavazólapra és borítékokra épp egy olyan Maros megyei falu, Jedd határában találtak rá, ahol az erdélyi baloldali univerzum legaktívabb provokátora, a jelenlegi magyar kormányt lépten-nyomon gyűlölettel bíráló erdélyi újságíró, Parászka Boróka él. Természetesen a harcos amazon elsőként számolt be az ott látottakról, azt is hangsúlyozva, hogy a dolog közvetlenül nem érinti, mert ő természetesen progresszívként nem magyar állampolgár. Azt is elmondta, hogy bár a bizonyítékokat csak messziről látta, de azt így is meg tudta állapítani, hogy a papírok megviseltek, mert sokan fogdoshatták azokat. Arról persze a baloldal nem beszél, hogy a papírok nem tűntek eredetinek, és érdekes módon azonosító nyilatkozatot sem találtak, ezért eleve érvénytelenek lettek volna a szavazatok.

 

Azt, hogy az egész egy hosszabb ideje előkészített baloldali provokáció, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Telex az erről szóló cikket már február elején megírhatta és betárazhatta.

Az ügy előkészítése folyamatos volt, ezen kéz a kézben együtt dolgozott a hazai baloldal és határon túli elvtársaik/elvtársnőik.

A baloldali főjelölt az amerikai kampányterv szerint rendszeresen zombizta a külhoniakat, illetve a választási vereség megmagyarázása miatt már hetek óta építi a választási csalás mantrát a külföldi megfigyelőkkel és a hazai fake news portálokkal együtt.

 

Mindenkit meglepett, hogy néhány nappal ezelőtt Márki-Zay Péter Marosvásárhelyre látogatott. Elkísérte őt szélsőjobboldali  nemzetpolitikusa, és nagy titokban két fontos találkozót is szerveztek. Elsőként egy olyan sajtóbeszélgetésre került sor, ahová nem voltak hivatalosak az erdélyi magyar sajtó képviselői, de meghívtak olyan román médiumokat, amelyek nem a magyarbarátságukról híresek.

 

Ezek a médiumok – érdekes módon – most elsőként adtak hírt a vásárhelyi diverzióról.

 

Utána Románia volt miniszterelnök-helyettese fogadta a díszes társaságot, beleértve a szélsőjobboldali párt képviselőjét is, egy olyan marosvásárhelyi Gyurcsány-imádó ember társaságában, aki – egyes erdélyi médiaértesülések szerint – a diverziót a jeddi hölggyel együtt kitalálhatta és kirobbanthatta – azzal, hogy ő értesítette a román sajtó képviselőit a beállított kamutörténetről.

 

Kérem, senki se üljön fel a baloldali hangulatkeltésnek, a határon túli testvéreink pedig ne bizonytalanodjanak el az őket ért újabb támadások miatt.

Az ilyen elvtelen támadások csak megerősítenek: vasárnap sorsdöntő szavazás lesz, amely a nemzet sorsát hosszú időre meghatározza.

Ha elszántak és egységesek leszünk, és mindannyian elmegyünk szavazni, esélyünk van arra, hogy a Gyurcsány-féle nemzetietlen baloldalt végleg kiszavazzuk a politikából. A magyar nemzet náluk sokkal jobb ellenzéket érdemel.

 

Minden szavazat számít, mert Magyarország előre megy, nem hátra!
 

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában