Támogatott tartalom

2022.03.04. 09:50

Hajdú Liszt: két gyártó, eltérő minőség. A Csikós az eredeti!

Százhetvenöt éves a hajdúsági minőségi lisztgyártás. A napjainkban a Hajdú Gabona zRt. által gyártott kifogástalan minőségű Hajdú Finom Lisztet nálunk is nagyon kedvelik a vásárlók. Sajnos azonban fellelhető az itteni boltok polcain szintén Hajdú Liszt névvel forgalmazott, de bizonytalan eredetű, kifogásolható minőségű termék is.

Fotó: HERCEGFALVI ZOLTAN 2014

A Hajdú Gabona részvénytársaság története 1847-ig nyúlik vissza: 175 évvel ezelőtt négyszáz debreceni polgár úgy döntött, hogy megépíti az ország akkori legkorszerűbb malmát, az István Gőzmalmot, és amint megépült, arra törekedtek, hogy megfelelő minőségű búzát is termeltessenek a környéken. Akkor teremtették meg a Hajdú Liszteknek az alapját: a Mezőségből és a Bánságból hozattak nagyon jó minőségű vetőmagot, amiből a hajdúsági Löszháton nagyon jó búzát állítottak elő. Ennek meg is lett az eredménye: 1862-ben a Londoni Világkiállításon az összes kategóriában, amelyen elindult, az István Malom lisztje első díjat nyert. „Mi ennek vagyunk az örökösei, és ezt a minőséget akarjuk produkálni azóta is” – mondja Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona zRt. elnök-vezérigazgatója.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona zRt. elnök-vezérigazgatója. Forrás: Hercegfalvi Zoltán, 2014

Az élelmiszeripari vállalatnak van egy másik szép ünnepe az idén. Erről így számol be Lakatos Zoltán: „Harminc évvel ezelőtt, 1992. január 1-jén alakultunk át állami vállalatból részvénytársasággá, a vállalat 664 dolgozója lett a tulajdonos. Akkor még csak néhány kiló liszt jutott el Romániába, Erdélybe, illetve a Partium területére, de az elmúlt harminc évben a határ túloldalán is megszerették a lisztünket, értékelték a jó minőséget, így most már nagyon komoly forgalmat tudunk bonyolítani Erdély területén. A hitvallásunk harminc éve ugyanaz: nekünk nem az a célkitűzésünk, hogy nagyon olcsó áron sokat forgalmazzunk, hanem hogy jó minőségű árut tudjunk kínálni vevőinknek.”

 

Harc a minőségért

 

A vállalat termékeinek minőségét bizonyítja, hogy a csikós emblémájú liszt és a Hajdú Lisztcsalád 2018-ban bekerült a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba, tehát kiemelt minőségű termék lett. 2022-ben pedig a Hungarikum Bizottság is napirendre tűzte, hogy a csikós Hajdú Lisztek a továbbiakban kiemelt nemzeti értékként bekerüljenek a Nemzeti Értéktárba, arra alapozva, hogy a hajdúsági Löszháton termelt búza – melyet a Hajdú Gabona elsődlegesen használ – különleges jellege miatt mindig kiváló minőségűnek számított. Lakatos Zoltán kifejezte reményét, hogy sikerül megkapni a Hungarikum besorolást, ami a legjelentősebb magyarországi értékminősítés.

Ezeket a komoly eredményeket némileg beárnyékolja az, hogy voltak és vannak, akik megirigyelték e sikereket. „Magyarországon a szabadalmi hivatalban nagyon régen levédettük a termékeinket, de Románia vonatkozásában óvatlanok voltunk, és nem tettük ezt meg. Ezt kihasználva egy társaság lemásolta a lisztes zacskónkat, és Romániában levédette a lisztjeinknek a megjelenését. Emiatt egy nagyon hosszú bírósági ügyünk volt, de minden tiszteletem a romániai bíróságoké, melyek abszolút igazságosan vitték végig a pert, és a Legfelsőbb Bíróságon most már végérvényesen kimondták, hogy a hajdúsági csikós emblémával ellátott Hajdú Búzafinomlisztet csak a Hajdú Gabona zRt. gyárthatja, és rajtunk kívül más ilyet nem forgalmazhat” – mondja Lakatos Zoltán.

Névhasonlóság

 

Ezzel azonban nem lett vége a történetnek, mert a pert elveszítők kihasználva azt a jogi kiskaput, hogy logót, emblémát ugyan le lehet védeni, neveket viszont nem, ezért a per végeztével más emblémával, de ugyanúgy magyarul, „Hajdú Búza-Finomliszt” feliratú zacskókban forgalmazzák Romániában a bizonytalan eredetű lisztjüket. Lakatos Zoltán kifejtette, hogy már az is sérelmezhető, hogy ez a társaság megtévesztő módon ezzel az elnevezéssel forgalmazza saját termékét, de még ennél is nagyobb baj az, hogy újabban „olyan liszt került bele a zacskóba, amiről több romániai partnerünk, vevőink, egyszerű gazdasszonyok jelezték nekünk, hogy ellenőrizzük már le, mert a piskóta nem jött fel, és nem sült meg a sütemény. Ezért vettünk legalább hat-hét mintát ebből a lisztből, a zárt zacskókat beminősíttettük nemzetközileg akkreditált laborral és kiderült, hogy ezeknek a liszteknek a minősége nagyon gyatra. A zacskókban a felirattal ellentétben nem búzafinomliszt van, ugyanis a lisztnek 27-28 százalékos sikértartalma kell legyen ahhoz, hogy jó süteményt lehessen sütni belőle, míg ezeknek a liszteknek, amelyek a mi termékünkhöz hasonló zacskóban vannak, mindössze 19-23 százalékos sikértartalmuk van, tehát ezek takarmánylisztnek minősülnek, illetve kekszlisztnek használhatók”.

 

Vásároljunk tudatosan!

 

Lakatos Zoltán azt ajánlja a vevőknek, figyeljenek oda arra, amikor Hajdú Finom Liszt feliratú zacskót látnak a boltban, hogy csakis a csikós emblémájú zacskót emeljék le a polcról, mert abban garantáltan magyar, minőségi, hajdúsági búzafinomliszt lesz. De ha egy szélmalmot látnak a tasakon, akkor tudják, hogy az NEM a Hajdú Gabona terméke, még a forgalmazó szerint is bizonytalan eredetű. „Azoknak pedig, akik a Hajdú Finom Liszt nevet használva tulajdonképpen a mi termékeinkkel való hasonlóságot akarják kihasználni, azt ajánljuk, hogy ha lehet, étkezési búzalisztet tegyenek bele, ha már a nevet használják. Reméljük, hogy ez a mostani eset egyszeri tévedés volt a részükről. Nyilván, nem örülünk annak, hogy egy másik Hajdú Liszt nevű termék is a piacon van, annak pedig már végképp nem, hogy nagyon rossz minőséget tesznek a zacskóba, ezzel kompromittálják a Hajdú Liszt nevet, és ezzel ártanak a mi brendünknek is” – emelte ki Lakatos Zoltán.

A vezérigazgató végezetül elmondta: „A Hajdú Gabona zRt. napi szinten egymillió ember ellátásáról gondoskodik, és ez felemelő érzés számunkra. Mi azt szeretnénk, ha továbbra is a romániai, erdélyi piacon maradhatnánk, és el tudnánk látni az ottani embereket. Köszönjük a hűséges vevőinknek, hogy szeretnek bennünket, és azt kérjük, hogy továbbra is csak a csikós emblémájú zacskóban forgalmazott Hajdú Liszteket vásárolják, mert az a Hajdú Gabona terméke.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában