Köztisztaság

2021.12.16. 11:00

Megrajzolják a megye illegális hulladéklerakat-térképét

Közös sajtótájékoztatót tartottak kedden a megyeháza dísztermében a Bihar Megyei Tanács, a Prefektúra, a Rendőrség, a Környezetvédelmi Gárda, az APIA és az országutak megyei fiókintézményének vezetői, a témák a köztisztaság, illetve a megyében végzett takarítóakciók voltak.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

 

Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke leszögezte, prioritásként kezelik azt, hogy rend és tisztaság uralkodjék a megyében, annál is inkább, mert ez egy fokmérője az emberi civilizációnak és a fejlődésnek. Szerinte több befektető érkezik egy adott térségbe, ha azt látják, hogy az ott élők odafigyelnek a környezetükre, valamint növeli az önmegbecsülést és az életminőséget is, ha nincsenek szemétkupacok úton-útfélen. Mindezek tudatában tavaly ilyenkor a megyei önkormányzat, együttműködve illetékes partnerintézményekkel, nagyszabású akciósorozatba kezdett, mely több pillérre támaszkodik: meghatározták, hogy ki miért vállal felelősséget; működőképessé tették az integrált szelektív hulladékgyűjtési rendszert; európai uniós pénzforrásokra pályáznak; a nagy volumenű hulladékok gyűjtésére alkalmas platformokat létesítenek a nagyobb településeken; megoldást találtak a kóbor kutyák okozta problémára; odafigyelnek a turisztikai térségek tisztaságára; nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre és az önkéntességre; költségvetési forrásokat biztosítanak a géppark bővítésére; felderítik a szemetelőket, és megbüntetik őket. Dumitru |iplea prefektus felidézte, hogy éppen egy évvel ezelőtt írták alá a megállapodást arról, hogy összehangolják az erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy rend és tisztaság legyen. 

 

Minden partnerintézménynek megvan a saját hatásköre, adott idő elteltével számvetést készítenek, és ha kell, új célokat tűznek ki maguk elé – magyarázta. Alin Haniş megyei rendőrfőnök arról számolt be, hogy beazonosították az illegális hulladéklerakatokat a megyei tanács által rendelkezésükre bocsátott videókamerák felvételei alapján. 240 ezer lej értékben róttak ki büntetéseket, megbírságoltak 33 személyt, és elkoboztak két szemétszállításra használt járművet. Monica Crişan, a Környezetvédelmi Őrség felügyelője elmondta, hogy 68 szankciót szabtak ki több mint 1 millió lej értékben, 20 alkalommal figyelmeztettek, lefoglaltak három „tetten ért” járművet, valamint hulladékégetés és veszélyes anyagok folyóvízbe történő öntése miatt két büntetőfeljelentést tettek. Cristian Câmpan, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatója arról számolt be, hogy az 1-es, a 76-os és a 79-es országutak mentén ellenőrizték a parcellákat, és 80 farmert részesítek figyelmeztetésben. Traian Bulzan, az országutak megyei fiókintézményének vezetője kifejtette, hogy a kezelésükben levő 500 kilométer hosszúságú úthálózat 15 hektárnyi területéről 270 tonna szemetet gyűjtöttek össze, ami egy hatalmas mennyiség. 

 

A sajtótájékoztató végén Ilie Bolojan kilátásba helyezte, hogy jövőre fokozódni fognak a szemetelés felszámolására irányuló akciók, ha kell, még több büntetést szabnak ki, és még több autót koboznak el. Sőt, egy applikációt terveznek, hogy a lakossági bejelentések, beküldött fotók alapján megrajzolják a megye illegális hulladéklerakat-térképét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában