Hivatások nyomában

2021.02.24. 11:00

„A hivatás olyan, mint a szerelem: egyszer van”

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ebben az évben az online térbe hívta a romániai magyar hívek által lakott egyházmegyék római katolikus teológiai líceumaiban, vagy ilyen szakon tanuló IX–XII. osztályos diákokat és tanáraikat. A program négy egységből állt, ezek együtt lehetőséget adtak arra, hogy a résztvevők közelebbről ismerkedjenek meg az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeivel.

Ciucur Losonczi Antonius

Hivatások nyomában címmel országos, illetve négy egyházmegyés online projektnapot tartott az elmúlt szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum. A program a korábbi évekből ismert, azonos című országos hittanversenyt helyettesítette, mely éppen az idén érkezett volna a 15. fordulójához. Ez mindenképpen indokolttá tette a mindenkori résztvevők közösségbe hívását, a koronavírus-járvány miatt azonban hagyományos formájú versenyeket nem szerveznek a most zajló tanévben. A témaválasztást (Szent József, a piarista rend és Kalazanci Szent József, a premontrei rend és Szent Norbert, a pálos rend és Boldog Özséb) a Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-év, illetve az országunkban működő szerzetesrendek közelmúltbeli és idei jubileumai indokolták.

Reggel a püspöki palota kápolnájából közvetítettek a Zoom platformon keresztül szentmisét. Elmélkedésében Böcskei László megyés püspök azt emelte ki, hogy ugyan megváltozott körülmények közt és egy kicsit másképp, de mégis jó újból megtapasztalni a találkozás örömét, és a résztvevők meg tudják osztani egymással azokat a kincseket, melyeket feltártak a felkészüléseik során. Nyitottnak mutatkoztak Isten irányába és döntöttek valami mellett, akárcsak Lévi, a vámos (vagyis Szent Máté apostol), akinek a meghívásáról szólt a felolvasott evangéliumi részlet.

Benedek Ramóna főszervező, hitoktató azon véleményének adott hangot, hogy a projektnap egyszerre ünnep és hálaadás is. A tanfelügyelőség részéről Florin Negruțiu szakinspektor üdvözölt mindenkit, majd Konrád Katalin igazgatónő idézte fel a kezdeteket, és jegyezte meg, hogy az évek folyamán talán sokan a verseny hatására is választottak hivatást maguknak. Ozsváth Judit szervező, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója úgy vélte, a megváltozott helyzet nemcsak korlátokat állított, hanem lehetőséget is kínál a technika nyújtotta lehetőségek kihasználására.

A benevezett kilenc csapatnak négy témát kellett feldolgoznia: kisprojekt (kisfilmek, hanggal ellátott, sok kreatív megoldást tartalmazó bemutatók, jól felépített, sok képpel, videó- és hanganyaggal szerkesztett Facebook-oldal, virtuális kiállítás valamelyik digitális platformon, egy újság vagy folyóirat egy lapszáma stb.); irodalmi vagy zenei alkotás a főtémákhoz kapcsolódóan; általuk készített részlet egy korabeli rádió- vagy tévéhíradóból; hangos és/vagy zenés elmélkedés az említett szentekkel, az ő erényeikkel vagy szerzetesrendek lelkiségével, karizmáival kapcsolatosan.

A Szent László Líceum csapatát Gyarmati Noémi, Pokol Viktória-Brenda, Seres Enikő-Aliz, Solymosán Krisztián és Varga Loretta alkották, akik egy nagyon érdekes felfedezőutat jártak be az utóbbi hetekben tanáraikkal, Benedek Ramónával és Nemes Istvánnal. Öt órányi filmanyagot vettek fel, találkoztak egymással, volt részük egy-két kalandos pillanatban is, nevettek, játszva tanultak és változtak. A szerzetesi életbe és a szentek életébe belepillantva ők sem maradtunk ugyanazok, mint előtte.

Kisfilmjükben Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátot, Lakatos-Balla Attila történészt és Zilahi Bertalan öregdiákot szólaltatták meg. A leglényegretörőbben talán a premontrei főpap fogalmazott a hivatással kapcsolatban. „A hivatás olyan, mint a szerelem: egyszer van, de nem tudjuk meghatározni pontosan, hogy mikortól létezik”, közölte, majd a saját szerzetesi meghívására utalva kijelentette: „Egy adott időben az ember felfedezi a lelkében azt a vonzódást, hogy Isten valamiféleképpen hívja. Sokszor ez a fogalom nem fejezi ki azt, amit az ember belülről érez, mert Isten úgy hív, hogy közben küld is, hiszen a küldetés sem takarja el őt a meghívott lelki szemei elől”.

A zsűri döntése értelmében idén helyezések nem voltak, hanem minden csapat valamilyen díjban, illetve különdíjban részesült. A házigazda csapat a legjobb oknyomozó lett, valamint a premontrei prépostság különdíjának is örvendhetett. A versenyt támogatta Böcskei László megyés püspök, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, az Erdélyi Mária Rádió, a Verbum és a Kolbe kiadók, a mallersdorfi ferences nővérek és a vincés nővérek, a Szent László Líceum, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság, a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, Vakon Zsolt püspöki titkár, Szabó Ervin váradolaszi plébános és Kiss Albert egyházmegyei tanfelügyelő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában