Lacrimosa Szőcs Gézának

Hittem és reménykedtem, hogy hamarosan visszatérsz, elmondod, megírod, hogy milyen volt a túlvilágon. Nem jöttél, és már nem írod meg ezt az igazi, rád szabott történetet, melyet örökre elvittél magaddal.

Kivel beszélek majd a Lacrimosáról, amit a Budapesti Pen Clubban terveztünk bemutatni?

Fájdalmasan nagy űrt hagytál magad után.

A 80-as évek elején érett barátsággá a különlegesen gazdag kapcsolatunk, mely negyven éve tart.

Az élet többször szétsodort, ám furcsamód a barátságunk soha nem vesztett fényéből. A véletlen találkozás is mindig élmény volt. Igen, Géza seperc alatt ünneppé varázsolta a pillanatot, mert körülötte mindig történt valami. Csak magas hőfokon, nagyvonalúan, veszélyesen lehetett vele barátkozni. Úgy élt, hogy a fiatalabb generációnak biztonságot nyújtott és követendő utat mutatott. Világítótorony volt, ahol őrizte a lángot. Hol Svájcból, hol az Egyesült Államokból vagy a Szabad Európa Rádióból, mindig a kellő időben szólalt meg, és tudtuk, hogy valaki vigyáz reánk, nem vagyunk egyedül.

Emlékszem, hogy svájci emigrációja alkalmával minden éjjel fél háromkor felhívott Kolozsváron és megkérdezte: otthonról beszélsz? Értettük, és jót nevettünk. Akkor, az a hívás a szabadság éltető szele volt nekem.

Megtisztelő, hogy barátod és kortársad lehettem. Isten veled, Géza, nyugodj békében.

Demény Attila zeneszerző

2020. november 7., Kolozsvár