Adomány és támogatás

2020.08.25. 09:40

Elkészültek a külső rehabilitációs munkálatokkal a váradi görögkatolikus püspöki palotánál

Pikó Stefánia

Pontosan ma, augusztus 25-én van a kétéves évfordulója annak a tűzvésznek, melynek számos nagyváradi lehetett szemtanúja a város központjában az esti órákban. A Nagyváradi Görögkatolikus Püspöki Palotát hatalmas lángok kerítették hatalmukba. Az oltásban mintegy száz tűzoltó és tíz, vízzel és habbal oltó gépkocsi vett részt. Vasárnapra virradóan, háromnegyed egyre sikerült eloltani a 22 óra körül keletkezett tüzet.

A nagyváradiak, de nemcsak, rövid időn belül adományozni kezdtek, hogy minél előbb megkezdődhessen az épület rehabilitációja. A püspökség és az önkormányzat összefogásával, az adományokból, illetve a város költségvetésének egy részéből most sikerült befejezni a munkálatok első, nagy léptékű szakaszát, az épület homlokzatának felújítását. Ennek örömére múlt hétvégén megnyitották a püspökség kapuit, melynek egy részét ingyen körbejárhatták az érdeklődők. A belső terek még romokban hevernek. A további munkálatok elvégzéséhez legalább két-három évre lesz még szükség Ilie Bolojan polgármester szerint.

„Bizonyára emlékeznek rá, hogy 2018. augusztus 25-én este egy tragédia történt itt. Sokan önök közül szemtanúi is voltak ennek. Isten segítségével ma újra teljes pompájában láthatjuk ezt az ikonikus épületet, ez pedig egy igazi csoda” – fogalmazott Virgil Bercea püspök.

Az éppen ma két éve bekövetkezett tűzesetet követően a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és a püspökség egyezményt kötött, melynek elsődleges célja az épület teljes rehabilitációja. Most elkészültek a külső munkálatokkal, melyeket részben a nagyváradi adófizetők és adományozók pénzéből finanszíroztak. Az adományokból összesen 28.524 lej gyűlt össze. A sürgősségi munkálatok összege 7.947.598,61 lej volt áfa nélkül. A rehabilitációs munkálatok összege pedig, melyet a Trameco vállalattal végeztettek el, 1.776.028,25 lej. A homlokzat, illetve tetőzet teljes felújítása mellett a Trameco a díszkivilágítást is kialakította, mely amellett, hogy szépen mutat az esti órákban, hasznos fényforrás is az egyébként meglehetősen sötét főtéren.

Ilie Bolojan elmondta, a belső munkálatok megkezdéséhez még szükség van az anyagi források meghatározásához, melyek származhatnak vegyesen adományokból, uniós támogatásokból és a város költségvetéséből.

A körút során Virgil Bercea püspök elmondta, a palota egy részéből közösségi teret szeretnének kialakítani, kiállítóhellyel, kápolnával, könyvtárral, előadóteremmel, vendégszobákkal, kávézóval és terasszal. A pincehelyiségben a püspökség örökségének legértékesebb darabjait is szeretnék kiállítani. Elmondta, ő maga is el szokott járni a filharmónia koncertjeire a római katolikus püspöki palota kertjébe, látja, hogy az ottani munkálatok befejeztével a püspökség megnyitotta kapuit a város közössége előtt, és kulturális eseményeket szerveznek ott; ez nagyon tetszik neki, és ő is szeretné, ha a kulturális események újabb bázisaként éledhetne fel a görögkatolikus püspöki palota. Megemlítette, hogy az épület belső kialakítását érintő tervek közé olyan elképzelések is bekerültek, melyeket már az együttműködés előtt szerettek volna megvalósítani, de nem sikerült megszerezni a szükséges finanszírozást. Láthatóan mindkét fél számára hasznos az együttműködés – a városvezetés segít hozzáférni az anyagi támogatásokhoz, a püspökség közösségi tereit pedig a város is biztosan használhatja majd különböző rendezvényekhez.

A körutat, amelyet elsőként tehettünk meg a polgármester és a püspök kíséretében, az érdeklődők is végigjárhatták az elmúlt hétvégén. A körbejárható termekben kiállítottak egy-egy megmenekült díszletelemet, félig elégett bútordarabokat. Hatalmas pannókon tekinthető meg, hogyan nézett ki egy-egy terem közvetlenül a tragédia után. A beltérben tönkrement gipszstukkókat már elkezdték restaurálni, illetve ezek mintájára újakat létrehozni – a műhelyben ottjártunkkor is dolgoztak. Az önkormányzat becslései szerint a belső munkálatok még 2–3 évig is eltarthatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában