EKE

2020.05.13. 13:30

Verssel ünnepelték a születésnapot

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) tegnap ünnepelte megalakításának 129. évfordulóját. A világjárvány okán bevezetett korlátozások miatt az EKE-nap elmaradt, az ünneplés azonban nem: sok más eseményhez hasonlóan az online térbe költözött.

János Piroska

A közel két hónapja tartó kijárási tilalom bezártságából bizonyára sokan kimenekülnének a természetbe, azonban ez a korábbi lapszámainkban is ismertetett kormányzati tájékoztatás szerint a szükségállapot május 15-i feloldása után sem lesz olyan egyszerű. Az EKE `91 Nagyvárad – Bihar tagjai számára sem könnyű megélni ezt az időszakot – tudtuk meg Bara Lillától, az egyesület elnökétől. Az országos egyesületnek és a megyei tagszervezetnek is rengeteg programja elmaradt, köztük a május 12-i EKE-nap, de az augusztusra, Gyimesfelsőlokra tervezett XXIX. Vándortábor is. A jövőbeli események megszervezését is a bizonytalanság övezi, minden attól függ, mi lesz a kormány döntése a járványhelyzet kezelésével kapcsolatban – mondta el a nagyváradi tagszervezet elnöke. Ha majd lehetőség nyílik a kirándulások szervezésére, valószínűleg a kiscsoportos utazásokat részesítik előnyben, addig is tartják egymás között a kapcsolatot – tette hozzá.

Bár a személyes találkozás elmaradt, a 129. „születésnap” megünneplését nem hagyták ki. Míg az országos szervezet a korábbi EKE-napok fényképeiből összeállított, Facebookon közzétett videóval tette különlegesebbé a tegnapi napot, addig a nagyváradi szervezet szintén a közösségi oldalon „jelentkezett be” Fábián György Tipegő című versének közös előadásával, amiből megtudhatjuk, miről is ismerszik meg a túrázó. A virtuális születésnapi ünnepséget a későbbiekben egy hagyományos követi – mondta a tagszervezet elnöke.

Az EKE-ről

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1891-ben alakult meg Kolozsváron. Az idők folyamán az EKE szellemiségének kialakításában olyan neves személyiségek vettek részt, mint Radnóti Dezső, dr. Herrmann Antal, dr. Hankó Vilmos, Czárán Gyula, dr. Cholnoky Jenő, dr. Balogh Ernő, dr. Tavaszy Sándor, Bányai János vagy Páter Béla. Az EKE tizenöt menedékházat épített fel és üzemeltetett Erdély legkülönbözőbb részein. Kiépítette Radnaborberek és Dombhát fürdőtelepeit. Az EKE fénykorát a múlt század elején élte, amikor közel 6000 tagot számlált. Mátyás király szülőházában létrehozta a Kárpát Múzeumot, melyben Erdély néprajzi keresztmetszetét, népművészetének sokszínűségét mutatta be. A múzeum felavatására 1902. október 2-án került sor, Mátyás király lovasszobrának leleplezése napján. A két világháború közötti politikai helyzet miatt az egyesület elvesztette Kárpát Múzeumát, majd 1948-ban a még megmaradt vagyonát. Az EKE 1991-ben újraszerveződött, jelen pillanatban 17 tagszervezettel működik. Tagjainak száma közel 1500, az ország legnagyobb turistaszervezete. A 2008. november 15-én, Gyergyószárhegyen megtartott EKE-közgyűlés május 12-ét az EKE napjává nyilvánította, ugyanis az egyesület 1891-ben ezen a napon kezdte meg működését. 1991-ben a romániai rendszerváltás után szintén ezen a napon alakult újra. (Forrás: eke.ro, Facebook)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában