Felújítás

2020.05.20. 07:46

Végeztek az aszfaltozással és a jelzések felfestésével az Aradi úton

Befejeződött a közút felújítása az Aradi út déli szakaszán, ott, ahol bővítették a villamossín-hálózatot is.

A közút megújítása lényegében a sínpálya-fektetési munkálatokkal párhuzamosan zajlott az útkarbantartási keretszerződésnek megfelelően, tudatja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Összesen 440 méteres szakaszon kapott új aszfaltréteget az Aradi út, itt a járdákat is felújítják, továbbá bicikliutat is kialakítanak, és a közeljövőben a kis utcákba vezető behajtókat is felújítják vagy kiépítik. „Miután befejeztük az Aradi úton az új villamossín-nyomvonal kiépítését, elvégeztük az aszfaltozási munkálatokat, valamint a közúti jelzéseket is felfestettük, így most már ebben az övezetben a megszokott feltételek mellett zajlik a gépjármű közlekedés. Jövő héten folytatjuk a munkálatokat a járdáknál, végezetül pedig mind a jobb, mind pedig a bal oldalon kijelöljük a bicikliutat a gyalogos övezet mentén” – idézi a polgármesteri hivatal közleménye Florin Birtát, Nagyvárad alpolgármesterét. Mivel a sínhálózat bővítése együtt járt a közút mentén lévő parkolóhelyek felszámolásával, ezért a fenti munkálatokkal egy időben 290 parkolóhelyeket építettek ki az Aradi úti tömbházak mögött a H. Ibsen, a Lalelelor, a Vlădeasa és a Fagurelui utcákon. A Nagyvárad déli részén zajló sínpálya-munkálatok egyébként 2018-ban kezdődtek uniós finanszírozással, de mint arról már többször beszámoltunk, a közbeszerzési eljárást érintő kifogások miatt lehet, hogy a nagyváradi önkormányzatnak vissza kell majd fizetnie az erre a beruházásra kapott teljes támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában