Meghiúsítás

2020.05.14. 09:26

Eljárások a járvány elleni küzdelem akadályozása miatt

A nagyváradi és a belényesi bíróság mellett működő ügyészség is közleményt adott ki május 13-án arról, hogy büntetőjogi eljárást kezdeményeztek a járvány elleni küzdelem akadályozása miatt. A váradi ügyészség közleményében arról számol be, hogy M. R., egy cég ügyvezetője március 25-én két hamis munkadói igazolást állított ki S. G. és P. G. számára arról, hogy ők a cég alkalmazottai. A két személy ezeket az iratokat használta fel május 9-én arra, hogy igazolják, miért tartózkodnak a nagyváradi Csehi úton, csakhogy mint kiderült, az illetők valójában nem alkalmazottai a cégnek, tehát megszegték a járvány elleni küzdelem érdekében hozott katonai rendeleteket.

A belényesi bíróság mellett működő ügyészség büntetőjogi eljárást kezdeményezett a helyi nyugdíjpénztár alkalmazottai ellen, akik megsértették az érvényben lévő katonai rendelkezéseket. A közlemény nem részletezi azt, hogy konkrétan mi történt, csak azt tudatja, hogy a rendelkezések megszegésének a következtében a hivatal négy alkalmazottja és egyikük családtagja is megfertőződtek az új koronavírussal, és mindannyiukat a nagyváradi városi kórházban ápolják.

Borítókép: Illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában