A város és a Fekete Sas palota ügye

Farkas László

Nagyvárad közvéleményét igencsak foglalkoztatta 1937 elején az az akció, amelyet a városi tanács indított a Fekete Sas palota városi tulajdonba vételére. Megjegyzendő, hogy akkoriban átmeneti tanács vezette a várost, Dancea Jakab alpolgármesterrel az élen, amely mihamarabb dűlőre szerette volna vinni az ügyet, természetesen a palota részvényeseinek rovására. Az ok az volt, hogy a palota tulajdonosai megszüntették a szerződésben kikötött kávéházat, valamint a Vigadót (a nagytermet) mozinak is használták. Ezek szerint a szerződést nem tartották be, így aztán a városnak joga lenne, minden bírói ítélet nélkül, birtokába venni a hatalmas vagyonkomplexumot és telekkönyvileg a nevére íratni. Nagy szenzációt keltett Dancea Jakab polgármester-helyettesnek az a bejelentése, amit az új színházi szerződés tárgyalásánál tett, mégpedig, hogy a városnak a színház termén kívül még egy terem áll rendelkezésére, a Dorian mozi terme (a nagyterem). Szerinte, amikor a palotát építették, csak úgy kaptak területet a tulajdonosok, ha az épületben lesz egy díszterem, amit bármikor használhat a város, és a majdani kávéházban a városi tisztviselők ötven százalékos kedvezményben részesülnek, állandó jelleggel. Nagyterem ugyan van, kávéház is, de a termet a város nem használhatja, a kávéházban pedig nem kapnak kedvezményt a tisztviselők. Így, a szerződés értelmében, nemcsak a terem használatának átengedésére kötelesek, hanem, a szerződés be nem tartása miatt, az egész palotát igényelheti a város!

– Két év óta keressük a szerződést és az ide vonatkozó iratokat, de sehol nem találjuk – mondja Dancea a tanácsülésen, mire dr. Sângeorgeanu, a másik alpolgármester kijelentette, hogy a kérdéses iratok nála vannak és ezeket tanulmányozza. Sürgősen bizottság felállítását javasolja, melynek tagja a polgármester, dr. Sângeorgeanu és Dancea polgármester-helyettesek, valamint Givulescu és Boca tanácsosok. A tanács kiküldött egy bizottságot, amely jegyzőkönyvet vett fel, amit soron kívüli ülésén meg is hallgattak és meg is vitattak, majd a jogügyi bizottság elé terjesztették azt. Ebben a jogügyi bizottságban a városi főügyészen kívül képviselve volt a megyei és az állami ügyész is. A bizottság döntésétől tették függővé azt, hogy megteszik-e a telekkönyvi átíráshoz szükséges lépéseket. Pár nap múlva a referens, Coriolan Pop ismertette a bizottság véleményét a jogügyi bizottság képviseletében, miszerint csak akkor lenne lehetőség a telekkönyvezésre, ha a tulajdonosok a szerződés második, illetve ötödik pontjában vállaltaknak nem tettek volna eleget. Azonban ez a két pontja teljesítve volt a szerződésnek, így aztán csak akkor léphetne tovább a város, ha pert indítana, amihez azonban minisztériumi véleményezésre volna szükség.

Az élénk vita során többen is úgy vélték, hogy a jogügyi bizottság véleménye a tanácsra nézve nem kötelező, más szóval, indítsák meg a telekkönyvi visszaírási procedúrát. Végül a józanabb érvek győztek, azok álláspontja, akik azt javasolták, hogy a jogügyi bizottság véleményét terjesszék fel a minisztériumba és kérjenek felhatalmazást a per megindítására.

Amint látjuk, az akkori városvezetés, valószínűleg központi utasításra, igyekezett rátenni a kezét a még megmaradt, magyar kézben lévő tulajdonokra.Válaszként a tulajdonosok benyújtottak egy átiratot, amelyben álláspontjukat és a szerződésben foglaltakat ismertették.

Eszerint, az egykori Fekete Sas ingatlant a két építtető 811 ezer aranykoronáért vette meg a várostól. Mivel az épületet lebontották, tulajdonképpen a telekért fizettek az akkori (1937, szerk. megj.) áron, mintegy 25 millió lejt. Olyan ár volt ez, amit nem lehet egy üres telekért elkérni. A szerződés értelmében a vételárat 1906. november 1-ig ki kellett fizetni, ami meg is történt. Ez azért is fontos volt Adorján Emilnek és Kurlander Edének, a két építtetőnek, mert ha nem így történik, akkor a késedelmi kamat napi öt százalék helyett napi hat százalékra emelkedik.

A szerződés második pontja az építkezés befejezésének határidejére vonatkozik, ami eredetileg 1911. május 1. volt. Ezzel szemben a Fekete Sas palota már 1908. november 1-re elkészült, tehát két és fél évvel a kijelölt határidő előtt. A harmadik pont az épületegyüttes monumentalitására vonatkozott, miszerint a Szent László (akkoriban Unirii) tér felé a front kétemeletes kell legyen, ezzel szemben mind a tér, mind a Kossuth Lajos (akkoriban Avram Iancu) utca felé nyíló rész négy emelet magas.

Az épületben lévő szálloda terve legalább hatvan szobásra volt elfogadva, ezzel szemben 85 szobás lett.

Ami a nagytermet illeti, a szerződés egy 350–400 négyzetméter alapterületű termet írt elő, ezzel szemben a nagyterem 500, a kisterem 200 négyzetméter alapterületű lett.

„Mindkét termet, minden kért alkalommal díjtalanul engedtük át, jótékony, kulturális és közérdekű célokra, amint azt a pártoktól, egyletektől, kultúrintézményektől, íróktól kapott köszönő levelekkel bizonyítani tudunk” – áll az ismertetőben.

Ki volt továbbá kötve egy 400 négyzetméter alapterületű kávéház kialakítása, ezzel szemben a földszinten, illetve a szuterénben 600 négyzetméter alapterületű kávéház épült.

Nos, ezen tények ismeretében láthatjuk, hogy a ’30-as évek végén bármilyen légből kapott indokkal lehetett támadni a szerződéseket. Ismerve a román államhatalom hozzáállását a magyar tulajdonhoz (ahhoz a kevéshez is, ami még akkorra megmaradt), nem csodálkozhatunk az eljárások milyenségén.

De folytassuk tovább a részvénytársaság érvelését.

Dokumentumok szerint, a szerződésben foglaltaknak eleget téve, a város 1906-ban, illetve 1909-ben töröltette a telekkönyvi bejegyzéseket, így az ingatlant azóta sem terheli semmiféle kötelezettség, mivel a régi telek és az egykori fogadó örök áron lett eladva, ez pedig korlátlan tulajdonjogot jelent.

Ezen felül olyan kikötés, hogy a város tisztviselőit a kávéházban ötven százalékos kedvezmény illetné, nemhogy a szerződésben nem volt, de soha szóba sem került.

Világos tehát, hogy a tulajdonosok eleget tettek a szerződésnek, sőt, néhány pontban sokkal többet teljesítettek. Nem beszélve arról, hogy a Zöldfa épületben is üvegtetős passzázst alakítottak ki, teraszmozi épült, a nagytermet színházszerűvé alakították át, az épületben a helyiségeket, üzleteket bérlők adói, villany- és egyéb számlái a város jövedelmét gazdagítják.

„Nyugodtak vagyunk arról, hogy a város jogászai meg fogják gondolni, hogy az alpolgármester úr által javasolt pert megindítsák-e, ha ez mégis megtörténne, állunk a pernek elébe” – fejeződik be az irat.

Hogy mi történt később az ügyben, az egy újabb könyvtári kutakodás utáni „lapszemlében” lesz olvasható.

Borítókép: Pikó Stefánia felvétele