Római hódítás

<p>A múlt hét végén Rómában bonyolították le az olasz, spanyol, orosz, Nagy-Britannia-i, szlovák, cseh, lengyel és román versenyzők nevével fémjelzett „The Rome Warrior Championship” elnevezésű, gyerekek és ifjúsági korú teniszezők számára fenntartott nemzetközi seregszemlét.</p>

Várad színeit a Zeina és Rachil Farran leánytestvérek (Voinţa), valamint a Frontierás Florin Băloiu képviselte. A legjobb eredményt a két fiatal hölgy érte el, mindketten korcsoportjukban (a 12 évesek között) a negyeddöntőig meneteltek.

Út a negyeddöntöig

Magas ETA-pontjai számának köszönhetően Rachil Farran – akárcsak két váradi „kollégája” – a 32-es főtáblán kezdte meg szereplését, s miután az első körben 6–1, 6–2 arányban legyőzte a spanyol Alba Cortinát, majd a 16 között, és szintén simán 6–3, 6–2-re az olasz Virginia Cicconét, bejutott a negyeddöntőbe, ahol a hazaiak egyik nagy kedvencét, az olasz Deborah Ginocchiót kapta ellenfélül. Az első játszma Rachilé volt (6–2), viszont a másodikat 6–4 arányban elveszítette, akárcsak a döntő játszmát, amely 10–8-nál ért véget.

Ranglistavezetővel

A harmadik váradi sportoló, Florin Băloiu a vártnál gyengébben szerepelt, ám testvéréhez hasonlóan, Zeina kíválóan kezdte a főtáblán való szereplését: előbb 7–6, 6–1-re verte a Nagy-Britannia-i Jennifer Brown-t, majd a negyeddöntőbe jutásért 6–1, 6–0 arányban „lemosta” a pályáról az olasz Giorgia Rossetót. A legjobb nyolc között a korcsoport ranglistavezetője, a szlovák Barbara Kotelesova jutott Zeinának, aki kissé fáradtan játszva, s a koncentráció hiánya miatt nem tudott meglepetést okozni: végeredményben a szlovák lány 6–1, 6–4 arányban bizonyult jobbnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!