ERDON Országos hírek

2010.10.08. 13:37

Nem fog kárt okozni a Duna romániai szakaszán a magyarországi iszapszennyezés

<p>Reméljük nem fog kárt okozni a Duna romániai szakaszán a magyarországi iszapszennyezés – jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter október 8-án Marosvásárhelyt, a Maros megyei Vízügyi Hivatalnál tartott sajtóértekezlete alkalmával.</p>

A hétfői kolontári iszapömlés óta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a magyarországi hatóságokkal. – hangsúlyozta a miniszter kiemelve: Magyarország területén csütörtök délben érte el a Duna fő ágát a vörösiszap. A kármentesítési munkálatok eredményeként a magyarországi hatóságoknak ma reggel sikerült az iszappal szennyezett víz lúgossági szintjét 13-as, 12-es szintről körülbelül 8,1-8,5-ös pH-szintre stabilizálni.

Szakembereink szerint leghamarább hétfőn éri el a szennyezés a Duna romániai szakaszát, de akkorra már olyan alacsony lesz a mérgező anyagok koncentrációja, hogy nem fog károkat okozni – hangsúlyozta Borbély.

A tulceai illetve a nagyváradi vörösiszap-tározókkal kapcsolatosan Borbély László elmondta: a hazánk területén levő vörösiszap-tározók évek óta nem aktívak. A Környezetvédelmi Őrség rendszeresen ellenőrzi a vörösiszap méreganyag-tartalmát, a tározók falainak stabilitását, illetve szondákon keresztül a talajvíz szintjét is.

Jelenleg Románia területén több mint 1000 olyan terület létezik, amelyek rekultiválási, szennyezésmentesítési munkálatokra szorulnak. A Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium a Környezetvédelmi Alapból támogatja az elhagyott bányák zagy-tárzóinak bezárását, rehabilitációját. Jelenleg négy ilyen tárzó bezárására különítettünk el pénzt, összesen 120 millió lejt. Ez úttal is felhívjuk a bányák bezárásáért felelős Gazdasági Minisztérium figyelmét a probléma elsődleges fontosságára – mondta a környezetvédelmi és erdészeti miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!