Magyarok között Elzászban

Ügyvéd volt Magyarországon, most vendéglátós is Franciaországhoz tartozó Elzászban. Nem mellesleg as az ottani magyar szervezet vezetője. Szalóki Pannival elzászi látogatásunkkor beszélgettünk.Beolvadóban van az apró magyar közösség Franciaország csücskében is – de hát pont a beolvasztásra törekvő Franciaországban ne lenne? Meg amúgy is természetes folyamat is a beolvadás. Ám vannak, akik lassítani akarják ezt. Találkoztunk egy ilyen magyarral, amikor MIDAS strasbourg-i és a város környéki vizitjén vettünk részt. Mint megírtuk már, a MIDAS európai újságíró-szervezet – amelynek lapunk is tagja – évente tart tájékozódó látogatásokat Európában, különböző államokban, az ottani nemzeti kisebbségek helyzetének, valamint e közösségek sajtójának megismerése céljából. A mostani vizit során a tartományi székhely mellett az attól nem messze lévő Cleebourgba is eljutottunk, ahol egy magyar nő és elzászi férje üzemeltet egy elegáns kisvendéglőt. Itt beszélgettünk a térség magyar közösségét összefogni próbáló vendéglátóssal, Szalóki Pannival.

Egy véletlen...

Hogyan került ide egy magyarországi magyar lány, és mivel foglalkozik azóta? Elmondta. „Francia nyelvet tanulni jöttem ki Strasbourg-ba, 2004-ben. Már a legelső napon, teljesen véletlenül összefutottunk a későbbi férjemmel. Én nem találtam a szállásomat, ő segített. Később aztán egy évig ingáztam Magyarország és Elzász között, míg végül ide költöztem. Merkwiller-Pechelbronnban lakunk, ami Strasbourg-tól 50 kilométerre van. Nem sokkal később keresgélni kezdtem a neten, hogy van-e itt magyar egyesület. Akkor bukkantam rá, de évi három programot szerveztek akkoriban. Nem sokkal később az akkor már idős vezetője leköszönt, 2009-ben, és én lettem a szervezet elnöke. Az egyesületünk 1982 óta működik. Még ötvenhatos menekültek hozták létre, de csak évtizedek alatt jöttek rá, hogy mégis kell egy ilyen egyesület. Elzászt fedi le, olyan 70 kilométeres sugarú körben. Mintegy 250 itteni magyarral tartjuk a kapcsolatot, nekik küldjük ki az azóta megsokasodott rendezvényeinkre szóló meghívóinkat is. Ám olyan 60-100 körüli számban járnak el. Van egy nagyobb, passzív rész, akik nem is akarnak magyarok maradni, be akarnak olvadni, és az elzászi egy viszonylag befogadó nép. Bár maga is kisebbség Franciaországban. Az 1982-es alapítók gyerekeinek – akik ma már idősebbek - azonban sajnos már csak töredéke tagja a szervezetünknek. Aztán itt az én generációm, a negyvenesek. Ők kijönnek ide, többnyire kutatók, vagy az Európai Parlamentben dolgoznak, Strasbourg-ban. Hozzák a családjaikat is. Ez a réteg viszont más, ők keresik egymással a kapcsolatot.”

Az egyesületünk megtartotta azt a három évi rendezvényt is, ami volt, ezek többnyire magyar történelmi megemlékezések. Ám emellett sok műsoros estet szervezünk, állófogadásokat. Érdekesség, hogy mégsem kizárólagos a magyar nyelv a szervezetben. Hiszen például a legtöbb magyarnak elzászi, vagy francia a párja. És köztük is sokan vannak, akik érdeklődnek a magyarok és Magyarország iránt, őket is befogadjuk, szimpatizánsok. Minden esemény kétnyelvű, még a meghívóink is. Nos, a lényeg, hogy az évi háromból ma már havi két-három programunk van. Sok koncert is, magyarországi vendégfellépőkkel, többnyire blues.

Tovább viszik

Amúgy az egyesület magyar állami támogatásokra is pályázik, programokra is, nem csak pénzre, is nyert is már el ilyeneket. Például "magyar iskolát" is működtetnek, ám ez nem kifejezetten iskola, hanem olyan foglalkozások sora, ahol magyarul tanuzlnak a gyerekek. Idén második éve annak, hogy magyarországi pályázásokkal is probálkozik az egyesület.

Beszélgetésünk során ott játszott mellettünk Szalóki Panni gyermeke. Zoé 8 éves lesz szeptemberben, és tökéletesen beszél magyarul. Hiszen ez az anyanyelve. Édesanyja kérdésünkre elmesélte. „A gyerek franciául csak 4 évesen kezdett tanulni. Az édesapja elzászi, ami külön közösség. Elzász ugyanis Franciaország egyik északkeleti régiója, jelentős német (elzászi) kisebbséggel. Az elzásziak a német nyelv egy változatát beszélik, amely leginkább a svájci német dialektushoz hasonlít. 1945 előtt nagyobb jelentősége volt; jelenleg csupán a lakosság 25%-ának anyanyelve, és az iskolákban már mint „idegen nyelv” oktatják. Ám egyike Franciaország hivatalosan elismert regionális nyelveinek. Ám az elzásziak így is elnyomva érzik magukat, és egy részük autonomista is. Akárcsak Zoé édesapja, Panni férje, aki harcosan az. Érdekesség, hogy a különállást még az is mutatja, hogy Elzász az egyetlen az országban, ahol még különálló, a francia rendszertől eltérő társadalombiztosítási rendszer is van.”

Két olyan ember tehát Panni és a férje, akik kisebbségként élnek Franciaországhoz tartozó területen. És ugyan ketten kétfelé, de megpróbálják megtartani a nemzeti identitásukat. Kelet-európaiként meg kell állapítanunk: azért úgy könnyebben megy, hogy legalább a gazdasági nehézségek nem társulnak még ehhez...

Szeghalmi Örs