ERDON Helyi sport hírek

2011.05.09. 17:07

Nyolcaddöntőben a Liberty-s ifik

<p>A korosztályában (1994/95-ös születésűek) az ország egyetlen veretlen csapat, a Nagyváradi Liberty együttese bejutott az országos bajnokság nyolcaddöntőjébe.</p>

Az utolsó fordulótól függetlenül a Nagyváradi Liberty ifjúsági labdarúgóközpont 1994/95-ös születésű gyerekek alkotta együttese (edző: Halász László) a második helyen végez csoportjában, s ezzel biztosítja helyét a nyolcaddöntőben, ahol az ország nyolc megyeközi szakaszának első két helyén végzett, összesen 16 együttes vetélkedik négyszer négyes csoportokban az első hely megszerzéséért. A négycsapatos döntő tornára Bukarestben kerül sor, s ezúttal nem a körmérkőzések döntenek a bajnok kilétéről, ugyanis az elődöntők résztvevőit sorsolás útján döntik el, a győztesek vívják a finálét, míg a vesztesek a bronzmeccsen lépnek majd pályára.

Nyolcaddöntő a Bánátban?

A korosztályos bajnokságban a Liberty mellett három Bihar megyei (Nagyváradi Bihar FC két csapattal, Nagyváradi Bihorul ISK), négy Temes megyei (Temesvári Banatul, Lugos, Temesvári Politehnica két csapattal), három aradi (UTA, Gloria, ACU), illetve egy-egy hunyadi (Déva) és Krassó-Szörényi (Resicabánya) csapat vetélkedett az e hét végén záruló bajnokságban. Az is biztossá vált, hogy az eddig 18 győzelmet és 4 döntetlent elérő – országos viszonylatban egyedüli veretlen – Liberty előtt a Temesvári Banatul végez a pontvadászat élén, amely valószínűleg megkapja az egyik nyolcaddöntős torna szervezési jogát.

Főszereplők

A Nagyváradi Liberty 1994/95-ös születésű gyerekek alkotta együttesének kerete: Anca-Trip, Sere – Tolan, Chiş, Matei, Neacşu, Varodi, Dumitrescu, Péchy, Pop, Câmpean, Szilágyi, Boneta, Asandalui, Petroiu, Bic, Dragoş, Mladoniczky, Marcu, Puşcaş, Şipoş, Cârjan. Edző: Halász László.

Ifitoborzó

Egyébként a focisuli jelenleg is válogatót tart Bihar megye több településén: keresik a 1995 és 2000 között született tehetségeket Mihályfalván (május 21.), Belényesben (június 4.), Margittán (június 11.) és Nagyváradon (június 18.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!