„A magyar költészetnek a szerelmese vagyok”

A közelmúltban a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében lépett fel Egy óra Arany Jánossal című műsorával Kovács Ákos Kossuth-díjas előadóművész, énekes, dalszerző és szövegíró. Az előadás után exkluzív interjút adott az erdon.ro-nak.

- Mikor merült fel az előadás ötlete? A 200 éves évforduló ugye adott volt...

- Valójában az évforduló előtt született az ötlet. Gyerekkorom óta versmondó vagyok, előbb foglalkoztam ezzel, mint az énekléssel. A balladák világával 15 éves koromban találkoztam a budapesti Fazekas Gimnázium tanulójaként. Az iskola hagyományai szerint a szalagavató ünnepségen egy elsős Kölcsey Parainesiséből mondott részleteket, egy negyedikes pedig elmondta József Attila Ars poeticáját. Azon kevés szerencsések egyike vagyok, akik elsősként a Parainesist, negyedikesként az Ars poeticát is mondhatták. A versek világa az életem része. Szövegíró, dalszerző is úgy lettem, hogy a magyar költészet szerelmese, rajongója vagyok. Arany János költészete közel áll hozzám. Visszakereshető: számos interjúmban elhangzott, hogy őt a legnagyobb élő magyar költőnek tartom. Olyannyira, hogy jóakaróim többször is figyelmeztettek, kis hiba csúszott a nyilatkozatba, mert Arany János már nem él – mintha én ezt nem tudnám! Természetesen úgy értem ezt, hogy a papírhalálból életre lehet kelteni a verseit, és így talán magát a költőt is.

- Van kedvenc költeményed?

- Több is van, lényegében ezekből áll össze az előadás. Szigethy Gábor irodalomtörténész rendezte, aki éppen a Nemzeti Színház-beli bemutatón töltötte be a 75. életévét. Vele tíz évvel ezelőtt már dolgoztunk együtt, akkor egy Krúdy-hangoskönyv valamint -felolvasóest lett az eredmény. Most is őt hívtam alkotótársnak. Magam válogattam a verseket, de a záródarabot, A költő hazáját a tanár úr hozta. Az Arany-emlékév adta meg a végső lökést az előadás létrejöttéhez. A kép-mutogató című vers vezetett be a balladák világába annak idején, ez volt az első, amit tizenöt évesen megtanultam. Igazából egyet se tudok kiemelni az előadásból, mert mindet szeretem. A leghálásabb a derűsebb darabokat előadni, ezekre általában egyértelműbben reagál a közönség.

- Egy két-három órás koncertre nehezebb felkészülni, vagy egy ilyen, egy órát tartó versmondásra?

- Egy harmincdalos koncert is temérdek szöveg, ráadásul nálunk nincsenek nagy szólók, zenei betétek, végigkántálom a dalaimat. A verses estre is, a koncertre is fel kell készülni. A napi állapot is számít. Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy hogy lehetett ennyi verset megtanulni. Pedig nem ez a nehéz része, hanem az, hogy újra meg újra a közönség elé kell élni ezeket a figurákat. De ez persze élvezetes is, nagyon szeretem ezt a műsort.

Hétköznapi apróságok

- Ha már irodalomról beszélgetünk: azt olvastam valahol, hogy John Updike az egyik kedvenc prózaíród. Miért?

- Több szerzőt szeretek, Krúdy a legkedvesebb prózaíróm, ha már itt tartunk. Őt tartom a magyar próza csúcsának. Zseniális szerző, fantasztikusak a művei, az a kevés, amit ismerek, mert a Krúdy-életművet most 55 kötetesre tervezi a Kalligram kiadó, ha jól tudom: elképesztően termékeny szerző volt. Szeretem John Updike írásait, ezt a kicsit túlburjánzó, lírikus prózát, ami az ötvenes évek Amerikáját írja le. Új felfedezettem Zdenek Sverák, ő cseh szerző, például A mi kis falunk című filmnek a forgatókönyvét ő írta. Virtuóz novellista, nem mellesleg humorista is. Tulajdonképpen azokat a szerzőket szeretem prózaíróként, akik a hétköznapi apróságok költészetét írják meg.

- Ez mit jelent pontosabban?

- Most nagyon általánosan beszélek, és nyilván van ellenpélda is, de Krúdynál gyakorlatilag nincs történet, csak szituáció. Egy férfi ül az asztalnál, levest mer neki egy nő, aki korholja őt – különböző szerelmi eltévelyedések okán. A hétköznapi, egyszerű örömök költészete ez szerintem. Hasonló Updike világa is, bár más földrészen, más korban írt. Steinbeckhez vagy Prousthoz is szokták hasonlítani, teljes joggal.

- Hogy tapasztalod, a mai fiatalok mennyire szeretik a költeményeket?

- Vannak ilyen divatos dolgok, hogy slam poetry, meg hasonlók, ezzel próbálják a költészetet közelebb vinni a fiatalokhoz. Nem szeretem, ha valamit közel akarnak hozni, főleg olyasmit, ami eleve közel van. Ez olyan, mint az újrafordított művek divatja: nem újrafordítani kéne pl. Shakespeare-t, hanem megértetni a mai generációval. A túrázónak se a hegyet gyaluljuk le, hanem erős szívet adunk neki, hogy fel tudjon menni a bércekre. Mészöly Dezső és Szabó Lőrinc fordításait megérteni sokkal nagyobb sikerélmény, mint a modern szerzők által aktualizált, nyomokban Shakespeare-t is tartalmazó fordításokat végigszenvedni a színházban. A slam a fiam generációjához beszél, ez a korosztály talán azt élvezi, hogy napi politikai aktualitások is megjelennek az ügyesen rímelő sorokban. Számomra a költészet mást jelent, magamra döbbenést, összetartozást, műveltséget, tanulási lehetőséget. Nem tudom, hogyan viszonyulnak a mai fiatalok a költészethez, arról viszont tudok beszélni, hogy számomra hihetetlen sikerélményt okoz ma is, ha megértek valamit a világból, például Arany János segítségével. Ott van az a sor, hogy „felvont sárkányt vesz kezébe”. Az ember utánanéz, és megtanulja, hogy a sárkány az az egylövetű, elöltöltős kovás pisztoly. Szegény, bujdosó Dani éhségében útonálló, rabló lesz, betyár válik a becsületes parasztfiúból. Ez csak egy suta példa, de ha az ember ezzel kezd foglalkozni, új dimenziók nyílnak meg – a versen és önmagadon belül is. Ezt jó megélni, és jó másoknak átadni. Egy Krúdy-novella arról szól, hogy egy Pátri becenevű férfiú egy nap alatt végigeszi a kedvenc éttermeit. Egyszer Szigethy tanár úrral végigelemeztük, hol is vannak ezek a vendéglátóhelyek. Kiderült, hogy az egész novella egy 100 méteres sugarú körön belül játszódik a korabeli Pest-Budán. Ez a laikus mai olvasó számára nem derül ki. A tanár úr történetesen a reformkor nagy szakértője, és elmagyarázta, hogy a novellában szereplő Sándor utca a mai Bródy Sándor utca, a régi Nemzeti Színház az Astoria környékén volt, satöbbi, satöbbi. Ha ezeket a helyeket be tudom azonosítani, talán plasztikusabban tudom előadni ezt az írást.

Énekesként

- Témát váltva, mondhatjuk úgy, hogy finoman fogalmazva, ritkán látunk téged Váradon...

- … Mondhatjuk így...

- … Mi jut eszedbe neked a városról?

- Ady, mint bárki másnak. Meg az állítólagos kicsapongó természete. Sajnos városnézésre vagy turistáskodásra nincs idő egy ilyen feszített tempójú turné során.

- Mikor láthatunk a zenekaroddal, illetve énekesként is fellépni Váradon?

- Korábban innen nem kaptam koncertmeghívást, de nagyon szívesen jönnék. Az előadásunk nagyszabású, különleges látványra épülő produkció. Szeretnénk mindenhol kompromisszummentes koncertet adni. Mindenhova szívesen megyünk, ahol erre jó esély van. Ide ugyanúgy magyarokhoz jövünk, mint máshova, Szegedre, Debrecenbe, Sopronba. Azoknak játszunk, akik értik a szavunkat, értéket találnak a munkánkban. Egyszer Győrben azt kérdezte tőlem egy újságíró: milyen a győri közönség? Hát magyar. Olyan emberek, akik fogékonyak a dalainkra. Ezért hálás vagyok, és azért is, ha szeretettel fogadnak.

Ciucur Losonczi Antonius