Kommentár: Status Quo, a törvények

A tömeg legnagyobb elégtelenségének a legfőbb oka a törvények és azok gyakorlatba ültetése: a parlament és az igazságügy a tömeg gyűlöletének egyfajta céltáblája. A parlamentet olyan alkalmatlan pártok alkotják, amelyeknek tagjai volt kommunisták és szekusok, aljas politikai játékokkal foglalkoznak, gyanús kivonulásokkal, korrupciós botrányokkal, és ezen felül, a törvényhozással kapcsolatban való hatalmas inkompetenciával rendelkeznek, ami miatt többször is azt a látszatot keltik, hogy a kidolgozott törvények nem a köz javát szolgálják, hanem egy személyes alku végeredménye. A közvélemény meg van győződve arról, hogy a román törvények olyan személyek érdekeit szolgálják akik valahol a háttérben vannak, és szándékosan ilyenek, méghozzá úgy, hogy saját magukat érvénytelenítve tele vannak úgynevezett kiskapukkal, pontosabban ellentmondásokkal, kétértelműségekkel, hiányosságokkal.

Az igazságügy pedig, ami manapság a társadalom minden részéről áradó szimpátiát sugárzó beszédeket és rendezvényeket élvez, egy olyan intézmény ami a közelmúltig, egy nemzeti szégyen volt. A kommunizmusból öröklött joggyakorlat továbbra is használatban maradt, némely anomáliákat hozzáadva, amik még jobban lehetővé tették, hogy a bűnelkövetők lefizethessék a bírókat és ügyészeket. A kommunizmus utáni első 15 év a fosztogatás és rablás évei voltak, azok a személyek akiknek effajta cselekedetei be lettek bizonyítva, sem megrovásban nem részesültek, és kérdőre sem vonták őket. Az orosz mintával ellentétben a románok, oda jutottak, hogy egy bűnöző oligarchia vezetett, amely a nemzet gazdaságának a forrásaiból táplálkozott. Ennek a kaotikus időszaknak, és a kommunista gazdaság ledöntése okozta akut szegénységnek köszönhetően, azok a személyek gazdagodtak, akiket lopással és korrupcióval gyanúsítottak-ahogy az lenni szokott-ugyanakkor az elit politika és gazdaság mély utálatot gerjesztett a nép körében, részben a kétes ügyködések, részben pedig az átöröklött proletár diktatúra elvei miatt.

Csak az elmúlt években az antikorrupciós intézmények raktak össze néhány ilyen ügyet és elküldték a bíróságra, és több volt eminens figurát börtönbe zártak. Mégis, több esetben, váratlanul, publikusan megalázott és letartóztatott képviselők ártatlannak lettek ítélve, ezért van jelen annak a gyanúja, hogy az intézmények hozzáállásának a hirtelen megváltozása nem az igazságosságot szolgálja, hanem a kormányon jelenlévő frakciók rivalizálásának köszönhető. És alátámasztja még ezt a gyanút az a tény, hogy a joggyakorlat a diktatúrától lett örökölve, és azoknak a bírók és ügyészek, akik ma szorgalmat mutatnak, nemrégiben viszont mesterkélt közömbösséget árasztottak.

A tömeg szimpátiájának nincs sok köze a igazságossághoz, hanem annak a gyűlöletnek a jele ez, amit a tömeg a szégyenletesen pofátlan elit iránt érez. De ha a sok vádemelés ellenére a bíróság és a tömeg is kikerüli az igazságosságot azzal, hogy csak a hasznot, a politikusokat és az érzelmeket tartja szem előtt, az igazságossággal ki fog törődni?

Ezeknek a hiányosságoknak nincs sok köze a jelenlegi álláshoz, hanem inkább a kommunizmus előtti, vagy inkább a még korábbi, a román nemzet létezése előtti rossz felélesztése. A legrégebbről felmaradt források szerint, a román elitet mindig igazságtalansággal és nem megfelelő törvények alkotásával vádolták. De azok, akik valóban hibásak voltak, mélyen a szemlélődők között elbújva úszták meg a paradoxot, a kaotikus szabályzás mögött, most és akkor is. Hatalmas bírságok és hosszú börtönbüntetések mind is ott voltak és vannak a büntetőtörvényeinkben, a fanarióta időkőtkől. Ezek időnként eszünkbe jutnak, főleg az olyan túlzásokkor, amikor a rendőr, az ügyész, vagy a bíróság abszurd döntéseket hoz, mint például egy libatolvaj hosszú börtönbüntetésre ítélése, egy petrezselyemárus, aki nem ad számlát letartóztatása, vagy egy professzor elleni büntető eljárás indítása, aki egy drónt reptet pilóta engedély nélkül. Egy majdnem anekdotikus szorgalmasság, ami néha előtör az igaszságszolgáltatás monoton közönyéből, és a törvénytelenség szabadságából, amit megfigyelhetünk ma is, és a fanarióta és a régi királyi rendszerben is.

Gabriel Miloia