Hírek és tévhitek a román reformáció körül

Múlt szombat délelőtt a XXVI. Festum Varadinum keretében dr. Nagy Levente egyetemi docens, az ELTE tanszékvezetője tartott előadást Lehetséges küldetés? címmel a RODOSZ konferenciáján.

A Continental hotel egyik konferenciatermében megjelenteket Tőtős Áron történész, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte. Felvezetőjében dr. Nagy Levente leszögezte: természetesen a román reformációval kapcsolatban is kétfajta értelmezési keret létezik, "melyek mint a párhuzamos egyenesek, a végtelenben találkoznak". A román történetírás mártirológiát viziónál, vagyis úgy tartja, hogy a román nyelv propagálása a kálvinista propaganda részéről csak a románok elcsábítására szolgált, hogy aztán később erőszakkal kényszeríthessék az immár kálvinista románokat a magyar nyelv használatára, de ők hősiesen ellenálltak, megvédték ősi hitüket és nyelvüket. Ezzel szemben a magyar történetírás egy része úgy tartja, hogy az erdélyi lutheránus szászok, majd protestáns magyarok minduntalan kísérletet tettek arra, hogy a románokat a görögkeleti egyház sötét szellemi rabszolgaságából az öntudatraébredés világosságába vezessék, de végül arra a következtetésre jutottak, hogy a keleti ortodoxia mozdulatlan állóvizét nem lehet megmozgatni, reménytelen. E két szélsőséges álláspont közötti árnyaltabb vélekedés, hogy a kálvinista misszió nem üldözés, megtérítés vagy elnyomás volt, csupán a görögkeleti egyház megreformálására való törekvés, valamint az a nézet is, miszerint az erdélyi román görögkeleti egyházban volt egy belső igény a változásra, a megújulásra. Érdekes a budai királyi udvarban élő Lacko logofetnek (írnoknak) 1534-ben az athoszi Gavril protoszhoz írt levele, melyben azért aggódik, hogy terjednek Luther tanai az ortodoxok közt is, és ez bizonytalanságot okozhat, de az apát a válaszában csak a hagyományokról beszél, semmit sincs benne a Szentírásról.

Püspökség

1544-ben Szebenben a katekizmusról jelent meg kiadvány, majd 1551-ből ugyanonnan egy szláv-román evangéliumtöredék származik. Fordulópont volt amikor 1567-ben János Zsigmond felállította a román kálvinista püspökséget, mely 1582-ig működött. Egy bizonyos Györgyöt nevezett ki püspöknek, elrendelte, hogy minden román ide tartozzon, és román nyelven hirdetessék az evangélium, illetve anyagi támogatást is adott, kiváltságban részesítette a román kálvinista papokat. Egy 1568-ban megjelent Cazanie-ban (imádságos könyvben) Méliusz Juhász Péternek egyik prédikációja is olvasható volt. A lendület a katolikus Báthoryak idején tört meg, akik megengedték a szorosabb kapcsolatot az ortodoxokkal, és még az ószláv kiadványokat is támogatták. Egy ideig Erdélyben egymás mellett létezett a kálvinista és a pravoszláv román püspökség, mígnem előbbit beolvasztották a magyar püspökségbe. A román kálvinisták körülbelül a 18. század közepén tűntek el Erdélyből: asszimilálodtak, beolvadtak a magyar kálvinista egyházba vagy görögkatolikusok lettek. A katolikus uniótól eltérően a református unió valószínűleg azért nem valósult meg, mert a görögkatolikussá válástól eltérően a kálvinistává levés az említett János Zsigmond-i korszakot kívéve nem járt anyagi haszonnal, így a románok nem látták értelmét annak, hogy áttérjenek a református hitre, nem volt érdekük.

Ciucur Losonczi Antonius