ERDON Helyi hírek

2016.10.25. 17:16

Lehet jelentkezni az űrlapokért

Nem változtak a fűtési segély megítélésének feltételei, tudatta az Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) munkatársa. Pár napja lehet jelentkezni a típusnyomtatványokért.

Nem változtak a fűtési segély megítélésének feltételei, tudatta az Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) munkatársa. Pár napja lehet jelentkezni a típusnyomtatványokért.

Az idei fűtési szezon során is ugyanazokkal a feltételekkel lehet fűtési segélyt igényelni, mint tavaly, tudatta kérdésünkre Consuela Govor, az ASCO munkatársa. Valószínű, tette hozzá, hogy az igénylők száma sem változik sokat tavalyhoz képest, azaz körülbelül négyezren lesznek.

Mint arról annak idején beszámoltunk, az utóbbi évek során nagyjából felére csökkent az igénylők száma, míg 2012-2013 során nyolcezren kaptak Váradon fűtési segélyt, tavaly már csak négyezer körüli volt a számuk.

Megszorítások

A csökkenés egyebek mellett a különböző megszorításokra vezethető vissza – például nemrég bevezették, hogy a nagyszülők csak akkor számíthatják be családtagnak az unokát, vagy unokákat (hogy ezáltal a kiszámított egy főre eső havi nettó jövedelem kisebb legyen, a segély pedig nagyobb), ha a gyámságról jogi határozat született, ellenkező esetben a gyermek, gyermekek lakhelye a szülőknél van. Egy másik megszorítás az, hogy azok a személyek, akik azt nyilatkozzák, hogy semmilyen jövedelmük nincs, ki kell töltsenek egy nyilatkozatot arról, hogy miből fizetik ki a közköltségeiket, az egyetemistákra vonatkozóan pedig azt vezették be, hogy 26 éves korukig, amennyiben egyedül laknak, a szülők jövedelmét is be kell számítsák az egy főre eső jövedelem kiszámításakor.

Amennyiben az egyik családtag külföldön dolgozik, nem veszik figyelembe a lakók számának megállapításánál, ugyanakkor a jövedelem kiszámításakor fel kell tüntetni azt is, hogy mennyi pénzt küld haza havonta.

Kizáró okok

Akárcsak eddig, kizáró oknak számít többek között, ha valaki a lakhelyén kívül más ingatlannal is rendelkezik, továbbá kevesebb mint tíz éve gyártott gépkocsival vagy motorbiciklivel, de az olajprés és a fafeldolgozó felszerelések is kizárják a segélyt.

A típuskérvényeket, melyekhez az összes, jövedelmet, családi állapotot bizonyító okiratot mellékelni kell, az ASCO székhelyén (Városháza u. 42. sz., 17. iroda) lehet felvenni hétfőtől szerdáig, illetve pénteken fél nyolctól fél ötig, csütörtökön pedig fél nyolctól fél hétig. Tulajdonostársulások, magánszemélyek egyaránt jelentkezhetnek. A kitöltött kérvényeket és a további iratokat a multifunkcionális központokban is átveszik majd, de még nem állapították meg, hogy mikortól. További részletekkel az ASCO honlapján, a http://www.asco-oradea.ro/ címen is szolgálnak.

Keretösszegek

A fűtési segély kiszámításakor többek között a szobák számát, a gigakalória árát, az adott hónap várható fogyasztását veszik figyelembe. Központi fűtésnél a segély mértéke családok esetén, amennyiben az egy főre eső havi nettó jövedelem kevesebb mint 155 lej, a megállapított összeg 90%-a, 155 és 210 lej között a 80%-a, 210,1 és 260 lej között a 70%-a, 260,1 és 310 lej között a 60%-a, 310,1 és 355 lej között az 50%-a, 355,1 és 425 lej között a 40%-a, 425,1 és 480 lej között a 30%-a, 480,1 és 540 lej között a 20%-a, 540,1 és 615 lej között a 10%-a, 615,1 és 786 lej között pedig az 5%-a. Egyedülálló személyek esetében az arányok valamivel nagyobbak, s a maximális jövedelem, amíg még jár segély, 1082 lej, a legkisebb segély pedig 10%. Továbbra is jár fűtési segély azoknak is, akik gázzal, folyékony fűtőanyaggal, szénnel, fával vagy árammal fűtenek, ennek a mértéke is változatlan.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!