Lámpásember volt Tempfli József püspök

Vasárnap este a Székesegyházban Exc. Böcskei László megyés püspök szentmisét mutatott be a május 25-én elhunyt Tempfli József ny. megyés püspök lelki üdvéért. A szertartáson Virgil Bercea görög katolikus püspök is jelen volt, és emlékezett az elhunytra.

Bevezetőjében Exc. Böcskei László megyés püspök Jób könyvének egy részletét idézte, melyben a próféta az igazi bölcsességről, az ezt kereső emberről beszél, és akit lámpásembernek nevez. Úgy fogalmazott a főpásztor: Tempfli József életére és tevékenységére is illik ez a jelző, hiszen ő is lámpásember volt, kereste Isten fényét, és ezt sugározta mások felé is mindazzal amit tett, kezdeményezett, felvállalt. Mi most szomorkodunk amiatt, hogy elveszítettük őt, bár az utóbbi években kevesebbet láttuk, mivel kora, a betegsége, megfogyatkozott testi ereje nem tette lehetővé, hogy mindenki találkozhasson vele. Mégis örülünk azonban, hogy elmondhatjuk róla: Isten fényében járt, és arra tanított bennünket, hogy mi is ezt tegyük. Ne az e világi bölcsességet keressük, hanem Isten fényét ragadjuk meg, ez járja át az életünket. Ugyanakkor pedig hálát kell adnunk Istennek, hogy ilyen lámpásemberrel ajándékozott meg minket, és azt kérjük tőle: legyen irgalmas hozzá, bocsássa meg neki, ha emberi gyengesége miatt tévedett, és fogadja be országába, a kiválasztottjai közé.

A szívük hangja

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Homíliájában Exc. Böcskei László felelevenítette, hogy idén márciusban arról tudósított a média, hogy az afrikai Kongóban fegyveres katonák megöltek egy szerzetest, aki korábban több halálos fenyegetést is kapott, száműzetésbe is kényszerült, de a közelmúltban visszatért. A hozzátartozói, illetve a rend tagjai eltemették, és kétfajta érzés uralkodott el rajtuk: álljanak bosszút haláláért, tiltakozva az igazságtalanság és az erőszak ellen, vagy pedig annak van az ideje, hogy köszönetet mondjanak Istennek azért, amit értük tett. A főpásztor hangsúlyozta: a Székesegyházban jelenlevő gyászolók nem fegyveres katonai erőszak vagy az isteni rendelkezés elleni tiltakozás okán gyűltek össze, hanem a szívük hangja vezérelte őket oda, hogy méltósággal dicsőítsék Istent, és megköszönjék neki, hogy megajándékozta őket az elhunyt püspökkel, hogy hozzánk küldte őt. Megjegyezte: az elmúlt napokban sokan, sokféleképpen beszéltek Tempfli Józsefről, mindenki a vele kapcsolatos tapasztalatai, élményei alapján festette meg róla azt a képet, amit magában hordoz, őrizni szeretne. Egy olyan különleges embernek a képe bontakozik ki, akinek esetében Isten alkotásának magvai nem vegyültek el az általánosban vagy a megszokottban, hanem egyedi módon érvényesültek életének itteni szakaszában. Egyszerű modorával, közvetlenségével, kedvességével és érdeknélküliségével beférkőzött az emberek szívébe. Vannak, akik mint tanítójukra emlékeznek rá, míg másoknak a gondoskodó lelkipásztor jut róla az eszükbe, a komoly értékrenddel rendelkező elkötelezett harcosé, aki a váratlant is megkockáztatta, hogy megvédje a nyáját, ennek kincseit, és utat mutasson a jövő felé. Mások a magyarság, a kisebbségi jog és az egyházi ügyek képviselőjeként tekintenek rá, és olyanok is vannak, akik számára atyai vonásokat testesített meg. Sok szépet és jót el lehetne még mondani róla, de valószínűleg, ha hallaná ezeket, ő maga figyelmeztetne, hogy helyreigazítson minket, mint ahogyan neki is azt mondta akkor, mikor a kinevezése után Temesvárról Váradra érkezett: nem tett semmi mást, minthogy a kötelességét teljesítette, s ha Isten ezt érdemnek találja, akkor boldog lesz.

Átölelve hunyt el

Azt is felelevenítette Böcskei László, hogy földi élete utolsó három évében ágyban fekvő beteg volt az elhunyt főpásztor. Alkotó, aktív emberként eleinte nehezen fogadta el az állandó felügyeletet, végül azonban megértette, illetve elfogadta, hogy neki különleges gondoskodás jár. A legapróbb gesztust is végtelen hálával fogadta, s amíg tudta, mindig áldásra emelte a kezét. Türelemmel viselte tehetetlenségét, s bizakodva vágyott az elköltözésre.

Arról is beszélt a jelenlegi főpásztor: múlt szerdán, 10.31 órakor hívta őt telefonon Tempfli József egyik ápolója, Marika néni, hogy nagy baj van. Amikor átsietett, a gondozó a püspök fejét kitámasztva, átölelve őt, azt suttogta a fülébe: egy életen át szolgált, s most Jézus várja őt. Közben pedig a rádióból az szólt, hogy Ahol szeretet és jóság, ott van az Isten. Néhány perc alatt, hangtalanul szűnt meg az élet a püspökben, 10.40 órakor már nem volt köztünk. Átölelve, szeretetben költözött tehát át az örök országba, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy ne csak emlékezzünk rá, mert ez akár bénító, nyomasztó, sajnálatot ébresztő is lehet, hanem kövessük a hitét, és tartsuk meg azt a lelki közösséget, melyet még a betegágyán is őrzött miérettünk.

Ciucur Losonczi Antonius