ERDON Helyi hírek

2015.02.17. 16:07

Teljes politikai revízióra lenne szükség

A neptuni tárgyalások óta eltelt huszonöt év, valamint az RMDSZ huszonöt éves évfordulója kapcsán tartott kedden sajtótájékoztatót Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A neptuni tárgyalások óta eltelt huszonöt év, valamint az RMDSZ huszonöt éves évfordulója kapcsán tartott kedden sajtótájékoztatót Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

EMNT-elnöki minőségében üdvözölte Tőkés László az RMDSZ-t a kerek évforduló kapcsán, s megemlítette: annak idején ő is alapítója volt a szervezetnek, de különváltak útjaik, s létrehozta az EMNT-t, melynek jelenleg is az elnöke.

„Úgy gondolom, hogy 25 év épp elég hosszú idő arra, hogy eredményeket érjünk el, furcsa ez a türelem alapvető nemzeti céljaink megvalósításával kapcsolatban” - jegyezte meg az EMNT elnöke, majd arra tért ki: Romániában folytatódik azok a jelenségek, amelyek miatt álláspontja szerint az RMDSZ-nek nem lenne oka ünnepelni. Ezek között említette meg a váradi szoborvitákat, az aradi szabadságszobor megrongálását, a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem körüli botrányos helyzetet, a Székely Mikó kollégium ügyét, melyben nincs előrelépés. „Az RMDSZ közben harsányan ünnepli és ünnepelteti magát, létező és nemlétező eredményeket tulajdonít magának, dicső múltjával próbálja feledtetni és igazolni sivár jelenét”. Mindez a neptuni típusú politizálás eredménye, tette hozzá, melynek során úgymond kis lépésekben próbál egyezkedni a hatalommal. A Nyilatkozat szerint, melyet ennek kapcsán fogalmazott meg Tőkés László: „megdöbbenéssel kell ráébrednünk, hogy az RMDSZ szűk látókörű paktumpolitikája következtében továbbra sincs se egyetemünk, se autonómiánk – sőt, mindaz a „szerzett jognak” nevezett, „kis lépésekkel” kialkudott „engedmény” is veszendőbe kerülhet, amelyekkel a „pragmatikus” neptuni tárgyalók vétkes megalkuvását igazolni próbálták”.

Neptuni politika

Tőkés László dióhéjban szólt a neptuni egyeztetésről is, melynek során az RMDSZ három politikusa, Frunda György, Tokay György és Borbély László mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján tárgyalt a hatalom képviselőivel. Bár kezdetben az RMDSZ is elítélte ezeket az egyeztetéseket, melyekről az SZKT akkori állásfoglalásában kijelentette, hogy jelentős károkat okoztak a szervezetnek, utóbb maga is ezt az utat választotta, „akarva akaratlanul jobban szolgálva Bukarest érdekeit, mint az erdélyi magyarokét” - fogalmazott az EMNT elnöke, aki szerint az akkori tárgyalások főszereplőinek nem lenne mit keresniük azokban a vezető pozíciókban, melyeket ketten közülük jelenleg is betöltenek. Mint hozzátette: az RMDSZ áprilisi kongresszusa jó alkalom lenne arra, hogy a szervezet ünneplés helyett erkölcsi és politikai önvizsgálatot tartson. Amint a nyilatkozatban is áll, „az RMDSZ teljességgel elhibázott neptuni politikai irányvonalának teljes revíziójára, illetve korrekciójára, nem utolsó sorban pedig az egész erdélyi magyar nemzetpolitikánkat tévútra vezető pártirányítás személyi konzekvenciáinak a levonására” lenne szükség.

Dicsőítők kórusa

Amint azt nemrég egy portál feltárta, ráadásul az említett politikusok a tárgyalás nyomán anyagi előnyökhöz jutottak, mondta Tőkés László, hangsúlyozva, mennyire megdöbbentőnek tartja mindezt. A nemzeti érdek mindenképpen fontosabb a pártérdeknél, s az, hogy az eltelt évek alatt az RMDSZ szavazatainak kétharmadát elveszítette, bizonyíték arra, hogy az RMDSZ nem egyesíti a magyar közösség érdekeit, hangzott el. Tőkés László azt is megjegyezte: sajnálatos, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnöke is beállt a dicsőítő kórusba és az RMDSZ támogatását szorgalmazza.

Kérdésekre válaszolva Tőkés László kifejtette: ő maga is egyetértene azzal, hogy a magyarokat tömörítő politikai alakulatok egyesüljenek. „Ne felejtsük el: az RMDSZ nomenklatúrája nem tévesztendő össze azokkal a választókkal, akik még mindig az RMDSZ jelöltjeinek szavaznak bizalmat” - tette hozzá. Azt is kifejtette: különbséget kell tenni az RMDSZ-en belüli tényleges korrupciós ügyek és azok között, melyeknek etnikai alapjuk van. „Azonban a Bihar megyei RMDSZ-ben vannak tényleges korrupciós ügyek, én magam is ádáz harcot folytatok ezek ellen” – mondta.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!