ERDON Helyi hírek

2014.12.18. 10:53

Átadták a Beöthy Ödön-díjakat

Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ szervezetésében a nagyváradi városháza dísztermében átadták az idén alapított Beöthy Ödön önkormányzati díjakat, illetve egy róla szóló kiadványt is bemutattak.

Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ szervezetésében a nagyváradi városháza dísztermében átadták az idén alapított Beöthy Ödön önkormányzati díjakat, illetve egy róla szóló kiadványt is bemutattak.

Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.

Az ünnepség első felében Süli Attila: Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című hiánypótló kötetét mutatták be. A jelen levő szerző, aki egyébként őrnagy, és a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, arra hívta fel a figyelmet: egy politikus munkásságát nagy mértékben jellemzi, hogy a kortársai vagy az utókor hogyan vélekedik róla, és ennek alapján Beöthy Ödön pozitív megítélését jelzi, hogy úgy emlegették őt, mint „az ősz bihari” (ezen nagyrabecsülés és tisztelet annak is köszönhető, hogy már 1832-ben feltűnt a reformkori országgyűlésben), és „a kis káplár” (1812-1820 közt huszártisztként szolgált, és ez a életszemlélet, a határozottság, a gyors döntéshozatal maradandó tulajdonságoknak bizonyultak az esetében). Elmondható tehát róla, hogy nagy formátumú politikus volt (emiatt irigyei is akadtak, egyeseknek ellenszenves volt), az 1848-49-es szabadságharc és forradalom idején pedig az országos politika elitcsapatához tartozott.

Önkormányzatiság

Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Beöthy Ödön életrajzáról elhangzottakat azzal egészítette ki: 1796. december 2-án született Nagyváradon, fiatalkori éveiben katonáskodott, egészen a főhadnagyi rangig vitte. 1826-ban táblabíró lett, és a liberális eszmék képviselőjeként vált egyre ismertebbé. Megalapította a helyi Szabadelvű Pártot, 1830-től kezdve pedig többször is a megye követének választották. 1841-ben alispán lett, az önkormányzatiság elkötelezett harcosa. A forradalmi kormány 1848-ban főispánná nevezte ki, mely tisztségéről 1849 januárjában lemondott. Ezután Délvidék és Erdély főkormánybiztosává vált, majd követnek nevezték ki Konstantinápolyba. Világos után külföldre menekült, élt Párizsban és Londonban is. 1854. december 7-én, tehát 160 évvel ezelőtt hunyt el Hamburgban, ahol a feleségével akart találkozni. Tevékenységéből kiemelendő, hogy erdélyi főkormánybiztosi kinevezése után azonnal újraszervezte a közigazgatást, a törvényhatóságok élére megfelelő személyeket nevezett ki, és szigorúan fellépett az önbíráskodás ellen. A kötetben olvashatunk a nemzetiségi politikájáról, honvédelmi és hadsereg szervezői intézkedéseiről, megismerhetjük jobban a személyiségét, valamint kordokumentumokat- rendeleteket, értesítéseket, utasításokat, leveleket, jelentéseket, tudósításokat és felhívásokat- böngészhetünk, szám szerint hatvanötöt. „Olyan emberről szól ez a könyv, aki fél hónap alatt annyit szervezett, és valósított meg, mint mások éveken keresztül”, hangsúlyozta a PBMET vezetője.

Ezt követően Szabó Ödön annyit jegyzett meg: a főispánról többet is lehetne még írni, ezért terveik közt szerepel egy munkacsoport felállítása, így akár az is meglehet, hogy a jövő évi díjátadáskor egy bővebb monográfiát is fel tudnak mutatni.

A rendezvény második felében átadták a Beöthy Ödön-díjakat, melyet olyan önkormányzatok és polgármesterek vagy alpolgármesterek kapnak, amelyeknek, akiknek a jövőépítő tevékenysége a köz javát szolgálja, hozzájárul az adott település fejlődéséhez, az általuk kitalált és gyakorlatba ültetett ötlet pedig annyira kiváló, hogy máshoz is alkalmazni kellene, úgynevezett jó gyakorlatként (best practice). Idén ilyen elismerésben részesült Érsemjén önkormányzata és Balázsi József polgármester (Tiszta udvar, rendes ház-program), valamint Nagyszalonta önkormányzata és Török László polgármester (Bocskai-terv).

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!