ERDON Helyi hírek

2014.08.13. 13:27

Épülhet a Körös-parti vendéglő

A nagyváradi önkormányzat nyertest hirdetett a Szent László híd északi hídfője mellett lévő területre építendő vendéglő kivitelezésére.

A nagyváradi önkormányzat nyertest hirdetett a Szent László híd északi hídfője mellett lévő területre építendő vendéglő kivitelezésére.

A Sebes-Körös partján a városházával szemben lévő telekre, ahol korábban is egy vendéglátóipari egység működött, korábban építészeti pályázatot hirdetett a helyi önkormányzat egy vendéglátóipari egység terveinek elkészítésére, és annak a versenynek a nyertes pályaművét kell megvalósítania a mostani közbeszerzési eljáráson kiválasztott Lotus Center cégnek. Egyébiránt három ajánlat érkezett a városhoz, az említett cégen kívül pályázott a Tradecenter és a Romexa cég is. Mindhárom vállalkozás érvényes pályázatot nyújtott be, de ezek közül a Lotus Center ajánlatát ítélték a legkedvezőbbnek, egyrészt mert a legnagyobb összeget – 2.255.750 lejt (áfa nélkül) tervezi beruházni erre a célra, továbbá a legnagyobb értékű használati díjat ez a vállalkozás ajánlotta fel a városházának: évi 230 lejt négyzetméterenként. A kivitelezési időszak tizenöt hónap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!