ERDON Helyi hírek

2013.12.04. 15:49

„Legatyásodott” férfiak Váradon

Nagyvárad- Kedden este a Gong Alapítvány szervezésében a budapesti Bulvárszínház tagjai léptek fel Nagyváradon, Marc Camoletti: Négy férfi gatyában című vígjátékával, Straub Dezső rendezésében.

Nagyvárad- Kedden este a Gong Alapítvány szervezésében a budapesti Bulvárszínház tagjai léptek fel Nagyváradon, Marc Camoletti: Négy férfi gatyában című vígjátékával, Straub Dezső rendezésében.

Felhőtlen szórakozást ígért Marc Camoletti: Négy férfi gatyában című zenés vígjátéka, és akik ezzel az illúzióval mentek el kedd este a Szigligeti Színházba, nem csalódtak. Ahogy ilyenkor általában lenni szokott, helyzetkomikumok és félreértések sorozata követte egymást, s szinte percenként elcsattant egy-egy poén, mely nevetésre késztette a tisztelt publikumot. Az alaphelyzet ezúttal az volt, hogy egy lakásban együtt él négy nő, akik nem túlzottan kedvelik egymást, s különböző okokból kifolyólag hirdetést adnak fel, melyből később számos bonyodalom fakad. A tulajdonos Georgette (Fodor Zsóka) el akarja adni a lakását, mert vidékre szeretne költözni, a két bérlője közül Janine zongoratanárnő (Fogarassy Bernadett) tanítványokat keres magának, Jacqueline festőművész (Nyertes Zsuzsa) modellt, Berthe, a szobalány (Balázs Andrea) pedig férjhez szeretne menni.

Félreértések

Rendre érkeznek a jelentkezők- Spartacus, a modell (Beleznay Endre), a feleséget kereső Bertrand (Straud Dezső), Bernard, aki ki akarja venni a lakást (Böröndi Tamás), valamint a zongorázni tanulni vágyó Jean (Straub Péter)- de „természetesen” egyikőjük sem a megfelelő nővel találkozik először, ők azonban ezt nem tudják, mint ahogy a hirdetés feladók sem. Mindez bonyodalmakhoz és számos kalamajkához vezet, melyek csúcspontjaként egy adott pillanatban mind a négy férfi szereplő gatyában áll a színpadon... Végül majdnem mindenki megtalálja a párját, de aki nem, az se szomorú.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!