ERDON Helyi hírek

2013.11.20. 15:29

Püspöki újra felemeli szavát

Csütörtökön újabb tüntetést tartanak Nagyvárad Biharpüspöki negyedében, az ott áthaladó nehézgépjármű-forgalom elviselhetetlensége miatt. 16.30-kor van a gyülekező az APIA-nál.

Csütörtökön újabb tüntetést tartanak Nagyvárad Biharpüspöki negyedében, az ott áthaladó nehézgépjármű-forgalom elviselhetetlensége miatt. 16.30-kor van a gyülekező az APIA-nál.

Ígéretét valóra váltva másodszor is demonstrációt szervez a biharpüspökieknek a létkörülményeiket megnehezítő nehézgépjármű-forgalom ellen az Erdélyi Magyar Néppárt. A helyi szervezet két képviselője, Kristófi Kristóf és Pólik Levente tegnap sajtótájékoztatón ismertette a részleteket. Mint elmondták, november 21-én, azaz ma 16 óra 30-ra várják a püspökieket, de akár a velük szolidarizáló más negyedbelieket is, a Matei Corvin utca 1. szám alatti APIA-székház előtti parkolóba (a Diego szomszédságában). E gyülekező helyről 17 órakor indul a tiltakozó menet, amely végigvonul a Matei Corvin teljes hosszán, amelyet érint a nehézforgalom okozta sok kellemetlenség. A püspöki vasútállomásig haladnak majd a demonstrálók, ott ér véget ez a tüntetés. A szervezők jelezték: engedélyezett akcióról van szó.

Megoldható lenne

Biharpüspöki lényegében Várad egyetlen térsége, ahol még mindig átengedik a nehézgépjárműveket. Ez többrétű kellemetlenséget és kárt okoz a lakosoknak, hiszen a zajszennyezés mellett károsítja az épületeket is, a lakások megrepedeztek sok helyütt, nem beszélve a a károsanyag-kibocsájtásról, valamint a fokozott balesetveszélyről. Pár hete már tüntettek a püspökiek a gyors rendezésért, de semmi sem történt az önkormányzat részéről, ezért is lesz újabb akció. Kristófi Kristóf elmondta: az önkormányzat egy olyan megoldásfélét kínálna, amit valamikor 2030-ig kiviteleznének, esetleg, de ez túl távoli és bizonytalan. Ők viszont továbbra is egy egyszerű, lényegesen olcsóbb 4,8 kilométeres szakasz megépítését kérik, ezen az úton kerülnék el a nehézgépjárművek a negyedet. Ráadásul ebből egy 700 méteres szakasz már meg is van, bekötőútként működik. Az EMNP különben tavaly már 1500 aláírást gyűjtött a lakosoktól, gyors rendezést kérve, be is nyújtották azokat az önkormányzatnak, mégsem történt semmi eddig a gyors rendezésért.

A tájékoztató másik témájaként a váradi beltelekadók ügye is felmerült. Mint ismert, a város önkényesen nagyobb, drágább kategóriába sorolt sok területet. Az EMNP megpróbálta rendezni az ügyet, de mivel nem sikerült, közigazgatási bírósági pert indítanak. Érdekesnek tartják, hogy a városháza beadványukra a 25 napos határidőn belül nem válaszolt, hanem december közepére ígértek választ. Azaz pont akkorra, amikor az EMNP által indítandó per kezdődne – ennek tárgyalása december 13-án lesz. Kristófi szerint világos, hogy a Bolojan-adminisztráció húzza az időt, megpróbálja elérni, hogy begyűjtse a megemelt adókat, még mielőtt esetleg bírósági ítélet megakadályozná ebben. Az EMNP által indított per ugyanis arról szól, hogy kérik a vonatkozó, 178-as számú városi tanácsi határozat megsemmisítését.

Várják egyébként minden polgár jelentkezését, aki egyetért és pertársulatban csatlakozna kezdeményezésükhöz. A polgárok számára ez ingyenes, mindössze személyijük fénymásolatát és a hivatallal lebonyolított adóügyi levelezést kell beadniuk. A jelentkezéseket december 8-ig várja Kristófi Kristóf, a kristofikristof@yahoo.com mail címen, vagy a következő telefonszámok valamelyikén: 0770–114–116, 0744–882–978, 0259/220–126.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!