ERDON Helyi hírek

2013.03.20. 13:03

Menettel az életért Nagyváradon is

Második alkalommal csatlakozik Nagyvárad is az országos, abortusz elleni menethez, most 700–800 résztvevőre számítanak. A szervezők szerdán sajtótájékoztató keretében ismertették a legfőbb részleteket. Eddig 22 hazai város jelezte részvételét a meneten.

Második alkalommal csatlakozik Nagyvárad is az országos, abortusz elleni menethez, most 700–800 résztvevőre számítanak. A szervezők szerdán sajtótájékoztató keretében ismertették a legfőbb részleteket. Eddig 22 hazai város jelezte részvételét a meneten.

 

A Menettel az életért elnevezésű akció szombaton délben kezdődik: a résztvevők a Szent László téren gyülekeznek, Mihai Viteazul szobránál, ahol a különféle szervezetek, felekezetek képviselői rövid (legfeljebb ötperces) beszédet mondanak. Ezt követően a városközponttól a December 1 park felé veszik útjukat, majd a Mareşal Averescu utcán keresztül közelítik meg a szülészetet. A szülészet udvarán további programok lesznek, többek között felköszöntik majd azokat a hölgyeket, akik a napokban adtak életet gyermeküknek. Az újságíróknak alkalmuk lesz olyan hölgyekkel is elbeszélgetni, akik az abortusz mellett döntöttek.

Nem ítélkeznek

A menet nem azért van, hogy elítéljék azokat a nőket, akik terhességmegszakításhoz folyamodnak, hangsúlyozta ki Cornel Caba, az Új Élet Keresztény Központ pásztora. Az üzenet, amit közvetíteni szeretnének, az, hogy Isten gyógyulást ad nekik, de a menet egyúttal egy vészjelzés is, mivel az utóbbi években rengeteg abortuszt hajtanak végre Romániában.

A szerdai sajtótájékoztatón a szervezők képviselői mellett részt vett Ovidiu Mureșan alpolgármester, aki kihangsúlyozta: a nőknek mind otthon, mind a munkahelyükön helyt kell állniuk, fontos lenne, hogy elfoglalják méltó helyüket a társadalomban. Miorița Săteanu, a Bihar megyei Nők Egyesületének vezetője elmondta: eddig mintegy tizenöt felekezet, civil szervezet jelezte részvételét – mint megtudtuk, részt vesznek többek között a görög-katolikus, a római katolikus, a református egyház képviselői is. „Az élet ajándék, a mi szerepünk az, hogy felhívjuk erre a figyelmet” – tette hozzá az egyesület vezetője.

Tanácsadás

A későbbiekben felszólalt többek között Mihaela Vișan, a nem kívánt magzattal terhes nők Puls elnevezésű tanácsadási központjának képviselője. Mint elmondta, a kimutatások szerint az abortuszon átesett nők 85%-a vallja azt, hogy nem folyamodott volna terhességmegszakításhoz, ha akadt volna legalább egy ember, aki támogatta volna őket. Megtudtuk: a tavalyi menetnek volt egy kézzel fogható eredménye is: azóta, együttműködve a szülészet igazgatójával tanácsadási irodát létesítettek a szülészeten, s azok a hölgyek, akik abortuszra iratkoznak fel, először ezt az irodát keresik meg. Sokan közülük nem is tudják, hogyan hajtják végre a művi abortuszt, jegyezte meg.

Eddig 22 hazai város jelezte részvételét a meneten. A kimutatások szerint az 1958 és 2008 között elvégzett terhességmegszakítások száma meghaladja a lakosság jelenlegi számát (több, mint 22 millió), ami jóval több, mint az európai átlag. Ráadásul az adatok nem is pontosak, hiszen az orvosoknak nem kell jelenteniük, hogy hány ilyen beavatkozást végeztek el. További információk a menetről és annak céljáról a www.marsulpentruviata.ro internetes címen találhatók.

Flashmob

Szerda délután egyébként a témához kapcsolódó villámcsődület is zajlott Váradon, a színház épülete előtt. Egyes fiatalok várandós anyukákat játszottak, mások orvosokat – akik ebben a megközelítésben a rosszat jelképezték – a többiek pedig lakosokat, akiknek az volt a szerepük, hogy megmentsék az anyákat és a magzatokat az abortuszt végző orvosok karmai közül.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!