ERDON Helyi hírek

2010.05.10. 19:27

Beiktatták az új alprefektust

<p>Szatmár megye - Ünnepélyes keretek között tegnap iktatták be Szatmár megye új alprefektusát, Samuel Ţânţaşt, a Demokrata Liberális Párt politikusát.</p>

Radu Giurcă prefektus olvasta fel a 2010. május ötödikén kiadott 451-es számú sürgősségi kormányrendeletet, melyben Dan Alin alprefektust felmentik eddigi funkciójából, és a 452-es határozatot, mely Samuel Ţânţaş beiktatásáról szól. Az alprefektusi beiktatáson a PD-L tagjai és a decentralizált intézmények vezetői vettek részt, de nem kis meglepetésre az egykori alprefektus, Firu Mocanu is megjelent a ceremónián. Az új alprefektus eskütételét követően Radu Giurcă az eddigi alprefektusok munkáját méltatta, kihangsúlyozva, hogy az ember állandó változásokon megy át, egyik funkcióból a másikba kerül, ilyen az emberi sors. Ezt követően kiemelte Ţânţaş eddigi pártbeli tevékenységét, és a prefektusi hivatal kabinetfőnöki tisztségében kifejtett munkásságát is. Végezetül felhívta a frissen kinevezett alprefektus figyelmét arra, hogy mindent meg kell tennie a személyes, az általa képviselt intézmény és a kormány arculatának tisztaságáért. Ţânţaş a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a közügyekért fog munkálkodni és az ajtaja mindig nyitva áll majd a lakosság előtt, elsősorban ugyanis értük létesült ez az intézmény. Az alprefektus kétgyermekes családapa, jogi tanulmányait Kolozsváron, a Dimitrie Cantemir Egyetemen végezte 1997 és 2001 között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!