Gyalai István a Posticumban

"Nem közönséges érzés huszegynéhány év után szülővárosomban közönség elé állnom. Huszegynéhányéve 1987 októberében szálltam vonatra és indultam el a teljesen ismeretlen Nyugat felé. Most itt vagyok újra - habár nem lehet megmondani, hányszor jártam azóta Váradon az elmúlt években - és keresem a szavakat, amivel az itt megjelenteknek kifejezhetnék gondolataimból valamit. Váradinak lenni nem érdem. Nem akarat dönti el: váradinak az ember egyszerűen születik.

Mint ahogy egyszerűen férfinak vagy nőnek, egészségesnek vagy betegnek, a huszadik században vagy valamikor egészen máskor születik az ember. Ne túlozzuk el érdemeinket ezen a téren. De ha már az ember váradinak született, valahol mindvégig az is marad. (...) A Váradról hosszu évek óta eltávozott barátokra, egykori kollégákra gondoltam, mikor e kis kiállítást elképzeltem. (...) Tisztelgés azok előtt, akik itt élnek. És azok előtt , akik innen indultak el. S akik közül néhányan csak nagyon nehezen - sokan még sehogyan sem - találtak visszautat. Rájuk gondoltam. Egy vagyok közülük" - írja Gyalai István.