ERDON Bulvár

2008.10.28. 10:35

Él még a legendás "amerikai álom"

<p>Az amerikaiak háromnegyede még mindig hisz a legendás "amerikai álomban", abban, hogy az Egyesült Államok az önmaguk sikerét kovácsoló emberek és az általános jólét országa - derült ki egy friss felmérésből.</p>

 A Walter Thompson manhattani marketingcsoport által megkérdezettek 77 százaléka úgy véli, hogy az amerikai álom létezik, és ma is ez teszi az országot dinamikussá.
    Minden tíz válaszolóból nyolc szerint Amerikának olyan elnökre van szüksége, aki új életet lehel a fogalomba. Csaknem ugyanekkora hányad, 76 százalék meggyőződéssel vallja, hogy Amerika ma is a lehetőségek hazája. Ugyanennyien érzik viszont úgy, hogy a politikusok visszaélnek az amerikai álom képével.
    A Walter Thompson arra is kíváncsi volt, hogy a megkérdezett több mint kétezer felnőtt szerint melyik párt jelöltjei segítenék jobban az amerikaiakat álmaik elérésében. A republikánus McCain-Palin kettős egy hajszállal jobban szerepelt, mint a demokrata Obama-Biden páros: előbbit 51, utóbbit 49 százalék részesítette előnyben. (Ez nem tükrözi a jelöltek választási népszerűségi adatait, amelyek szerint Obama országos szinten biztosan vezet.) Az adat azért is érdekes, mert a megkérdezettek 58 százaléka Obama karrierjét tartja az amerikai álom példájának, míg McCainét kevesebb, 42 százalék.
    Pártos megosztottság fedezhető fel abban a tekintetben, hogy kik hisznek az amerikai álomban. A republikánus kötődésű válaszolók 84 százaléka felelt így, a demokraták közül csak 71 százalék. A válaszolók kétharmada úgy látja, hogy az állam a bevándorlók és más országok ügyét segíti saját állampolgárainak terhére.
    A Walter Thompson elemzése szerint az amerikai álom koncepciója az utóbbi évtizedekben lényeges átalakuláson ment keresztül. A század harmincas éveiben, a nagy depresszió idején még a kemény munkához, a bátorsághoz és a kitartáshoz kötötték a fogalmat, ma már a fogyasztói magatartáson van a hangsúly. Ma már nem az érdemek állnak az amerikai álom összetevői között az első helyen, hanem a fogyasztás, a hírnév és a rang. A megkérdezettek szerint az amerikai álmot manapság leginkább a lustaság, valamint a céltudatosság és az önfegyelem hiánya, továbbá az elégtelen színvonalú oktatás és a csekély magabiztosság veszélyezteti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!